Az aradi vértanúk, a 13 magyar főtiszt és az első felelős magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos 169 évvel ezelőtti kivégzésére emlékeztek a nemzeti gyásznapon megyénk több településén.

Zalacsében a Trianon emlékparkban az Erdeifaluért Alapítvány és az önkormányzat rendezte ünnepség Farkas Ignác színművész szavalatával kezdődött. Ábrányi Emil Tizenhárom című versének sorait követően Erdei Csaba polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Zalacsében a megemlékezésen ünnepi beszédében dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott kiemelte: a magyar emberek sosem fogadták el és sosem fogják elfogadni, hogy mások döntsék el helyettük, hogyan éljenek. Magyarország történetét számos, korunk történelmét meghatározó szabadságharc szövi át. A hősies tetteket végrehajtó példaképek, a nagy jelentőségű történelmi események emlékét felidézve nyomatékosítanunk kell magunkban,nekünk magyaroknak az a feladatunk, hogy hűen szolgáljuk és megvédjük Magyarországot, fogalmazott a kormánymegbízott.

Az emlékpark létrehozója, Mikó-Baráth György arról is beszámolt, hogy a rendezvényhez kapcsolódóan a szabadságharc korához illeszkedő süteményekből jótékonysági vásárt tartanak és a bevételből az erdélyi Gyimesbükk magyar általános iskoláját támogatják.

(Zalai Hírlap, Fotó: Pezzetta Umberto)