Az elmúlt év októbere óta több mint négyszáz személy vette igénybe a Zala megyei kormányablak busz szolgáltatásait. A teljes körű ügyintézést biztosító jármű a megye hat járásában, eddig összesen 38 településen várta az ügyfeleket.

Minderről dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott beszélt tegnap délután Pusztamagyaródon, ahol Cseresnyés Péter országgyűlési képviselővel, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárával működés közben is megtekintették a járművet.

A Zala megyei kormányablak busz 2018. október 2-án állt munkába – emlékeztetett dr. Sifter Rózsa, majd hozzátette, technikai felszereltsége alkalmas arra, hogy teljes körű ügyintézést végezzünk általa. Minden olyan okmány kiállítható a segítségével, minden olyan ügy elintézhető benne, amely a járási székhelyek kormányablakaiban is. Ma már valóban elmondhatjuk, hogy házhoz megy az ügyintézés - fogalmazott.

A kormánymegbízott kiemelte: az ügyfelek zömében az idősebb korosztály képviselői, hiszen jellemzően ők élnek a falvakban, s napközben ők tartózkodnak otthon. Életkorukból adódóan ők azok, akik nehezebben tudnak eljutni a járási központokba. A kormányablak busz tehát kényelmi szolgáltatás, de takarékos is az állampolgár számára, hiszen így mentesül az utazási költségek alól. Az eddigi tapasztalatok alapján a busz szolgáltatásait igénybe vevők kétharmada teljes körű ügyintézést végzett, mindent el tudott helyben intézni.

Cseresnyés Péter arról a kormányzati vállalásról beszélt, miszerint igyekeznek az ügyintézést minél közelebb vinni az állampolgárokhoz. E célt szolgálta a járások létrejötte is, a kormányablak buszok rendszerbe állítása pedig újabb fontos lépés volt ezen az úton. Választókörzete 82 települését zömében néhány száz fős aprófalvak adják, Pusztamagyaród 28 kilométeres távolságban van a járási székhelytől. Egy Letenyén vagy Nagykanizsán végzett ügyintézésre akár fél napja is rámehet az itt élőknek, miközben a kormányablak buszban 10 perc alatt teljes körű szolgáltatást kaphatnak - mondta.

Cseresnyés Péter reményét fejezte ki, hogy a jövőben minden zalai településre eljuthat a busz, dr. Sifter Rózsa szerint a technikai feltételek meglétével, elsősorban a szélessávú internettel erre egyre inkább lehetőség nyílik.

(Zalai Hírlap, Zala Megyei Kormányhivatal, Fotó: Zala Megyei Kormányhivatal)