Veszprém megye megnyugtató helyzetben van a jogvédelem szempontjából. Többek között erről beszélt Székely László, az Alapvető Jogok Biztosa a hivatal munkalátogatásának tapasztalatait összegző sajtótájékoztatón.

Székely László, ombudsman és két helyettese: Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes két napos munkalátogatásra érkeztek megyénkbe. Az itt szerzett tapasztalatokról számoltak be szerda délelőtt a Megyeházán.

A házigazda Veszprém Megyei Kormányhivatal képviseletében Vajda Viktória főigazgató köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta: A Veszprém Megyei Kormányhivatal a Kormány célkitűzésével összhangban az állampolgárok szolgálatát tartja elsődleges feladatának.

Ezért is hasznos, ha néha egy „külső”, független szervezet is bepillantást nyer a Kormányhivatal munkájába, hiszen talán olyan problémákra világít rá, amelyek minden igyekezet ellenére elkerülik a Kormányhivatal figyelmét.

Székely László kiemelte, a látogatás célja, hogy közelebb hozza az emberekhez az ombudsmani jogvédelem gondolatát, valamint hogy a hivatal közreműködjön a közigazgatás minőségének folyamatos javításában, hiszen, mint mondta, a cél közös. Hozzátette, a megyéből tavaly 115 panasz érkezett a hivatalhoz, ami az országos átlagnál alacsonyabbnak számít.

Az ombudsman beszámolt arról is, hogy a látogatás során az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala panasznapot tartott azon megyei állampolgárok számára, akik úgy érzik, valamely hatóság sérelmet okozott nekik. A két nap alatt összesen három panaszos fordult a hivatal kollégáihoz.

Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes elmondta, a német nemzetiségi önkormányzatok képviselőivel folytatott találkozóján főként a nemzetiségi oktatásról tájékozódott. Nagyvázsonyban látogatást tett a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesületnél, valamint találkozott a Veszprémben működő nemzetiségi önkormányzatok vezetőivel. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és az MTA Limnológiai Intézetébe tett látogatást, hogy ökológiai kérdésekben egyeztessen. Kolontáron a vörösiszap-katasztrófát követő rekultivációról tájékozódott, valamint találkozott a Balaton Világörökségért Alapítvány vezetőivel.

A sajtótájékoztató végeztével a biztos és helyettesei elmondták, a Veszprém megyei látogatás megnyugtató tapasztalatokkal zárult, továbbá megköszönték a Kormányhivatal együttműködését és vendégszeretetét.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)