Szent István király útmutatásáról, a keresztény Magyarország és az egységes magyar nemzet megteremtéséről, a közép-európai értékrendről és a magyar öntudatról is beszélt Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott Pápa Város „Isten éltessen, Magyarország!” címmel megrendezett augusztus 20-ai megemlékezésén.

Takács Szabolcs ünnepi felszólalásában hangsúlyozta: „Szent István király minden időben, minden politikai rendszerben utat mutatott, a Szent Jobb mindig óva figyelmeztette a magyar nép vezetőit. Hozzátette: akadtak olyanok is, akik pusztán muzeális darabnak, régi korok letűnt tárgyának tekintették Szent István jelképét. És voltak, akik eladták volna a Szent Koronát, mert azt hitték így megszabadulnak Szent István örökségétől.”

A megye kormánymegbízottja kiemelte: idén 1017 éves állam-berendezkedésünk, Géza fejedelmünk és Szent István királyunk öröksége egész Európa előtt jogot formál számunkra arra, hogy ragaszkodjunk megszokott értékeinkhez: keresztény hagyományainkhoz, a sokszor kivívott szuverenitáshoz. Úgy fogalmazott: „A most augusztus 15-én 980 éve elhunyt Szent István király nemcsak államot hagyott ránk, nemcsak a közigazgatás alapjait, a mai megyerendszer elődjét, nemcsak keresztény kultúránk gyökereit fektette le, de magyar országot, magyar nemzetet is teremtett. Olyan európai nemzetet, amelyet 1017 éve a keresztény vallás tartott meg a kontinens közepén, az egységes hit kovácsolt össze, s ez határozta meg életmódunkat, fejlettségünket, nyelvünket, de még városaink látképét is.” Hozzátette, akinek öröksége van, annak feladata is.

„Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már a jelen igazolja az elmúlt évek magyarországi döntéseit, amelyekkel megtévesztés, parancs és zsarolás ellenében a bölcsesség útján tudott maradni és a fejlődés útján tudott tovább haladni az ország. Ma már sokan jönnek velünk és sokan jönnének utánunk. A ma születésnapját ünneplő magyar állam pedig az elmúlt két és az előttünk álló egy ciklusban visszatért Szent István által meghatározott eredendő feladatához: hogy megóvja nekünk az általunk megszokott értékrendet és biztonságot (…)augusztus 20-a sokáig nem szólhatott a magyarság hitéről, erkölcsről és identitásról, a megmaradásról és a nemzeti nagyságról, s nem szólhatott a keresztény vállalásról és a földhöz való ragaszkodásról sem.” – mondta Takács Szabolcs. A kormánymegbízott beszédét azzal zárta: „merjünk nagyot álmodni, azt, amit Szent István ezer esztendeje meg mert álmodni. Merjük megkeresni, megtalálni egymást és újra megragadni az időközben elengedett kezeket. Merjünk mindannyian nemzetben, magyarságban, közösségben gondolkozni.  (…) feladatunk, Szent István örökségét méltón őrizve, a hétköznapokban ezen értékek mentén tovább haladni, s apróbb vagy nagyobb ügyekben tovább vinni Magyarország és a magyar-közép-európai értékrend zászlaját. Legyen ez az ünnep, Szent István király ünnepe, Magyarország születésnapja ne csak felhőtlen és örömteli, ne csak kenyérben, mulatságokban és borban gazdag, hanem öntudatos is mindannyiunk számára.”



Augusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe, a keresztény magyar államalapítás és a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Pápa városa idén immár hagyományosan az Erzsébet ligetben szervezett méltóságteljes, színvonalas megemlékezést az egyik legrégebbi magyar ünnepnap alkalmából.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)