A szabadtéri időtöltés – legyen akár egy rövid séta, egy gyalogtúra, strandolás vagy sportprogram – a testnek és a léleknek is feltöltődés. Ám még egy ilyen kötetlen kikapcsolódásra is érdemes gondosan felkészülnünk ahhoz, hogy a kellemes időtöltés ne váljék kellemetlen élménnyé.
A Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályán Nemzetközi Oltóhely működik, ahol az utazók előzetes bejelentkezést követően megkapják a szükséges orvosi felvilágosítást és a védőoltásokat, szükség esetén pedig malária elleni profilaktikus gyógyszer kerül felírásra.

Ma már nem csak erdőn-mezőn, hanem a városok parkjaiban, a strandokon, sőt saját kertünkben is találkozhatunk kullancsokkal, melyek komoly fertőzéseket okozhatnak. Nem feltétlenül fertőzött minden egyes kullancs, de sok közülük az, ezért nem árt óvatosnak lennünk. Az okozott betegségek különfélék lehetnek, többek között Lyme-kór és az agyhártya-, illetve agyvelőgyulladás. A fertőzések mellett a csípés kiválthat allergiás helyi bőrreakciót is. Hasznos tanács, hogy időben oltassuk be magunkat vírusos agyvelőgyulladás ellen, és az ismétlő oltásokat se felejtsük el. A védőoltások beadásának optimális ideje a késő őszi hónapoktól tavaszig tartó időszak, az oltóanyag vényköteles, felírását és beadását a háziorvosoknál lehet igényelni. A szabadban ügyeljünk a megfelelő ruházkodásra. Ruházatunk legyen zárt, ugyanakkor szellős, nadrágunkat tűrjük a zokninkba, így a rovarok nehezebben férhetnek hozzá bőrünkhöz. A megfelelő öltözet mellett használjunk testre (és ruhára) permetezhető riasztószereket. Természetjárás, séta, kerti munka után alaposan vizsgáljuk át bőrünket, nem bújt-e meg rajta valahol egy kullancs.


Ha kullancsot találunk magunkban, késlekedés nélkül távolítsuk el az állatot. Erre bármilyen eszköz használható, de külön céleszközök is kaphatóak (ilyen például a kullancseltávolító kanál). Ne kenegessük olajos krémekkel vagy vegyszerekkel a kullancsot, mert fuldokolni kezd, és a potrohában lévő fertőzött nyálat szervezetünkbe üríti. A tévhittel ellentétben egyáltalán nem baj, ha a kullancs feje beszakad, azt szervezetünk, mint idegen testet, rövid időn belül természetes módon kilöki magából. A csípés helyét legalább egy hónapig figyeljük, és ha elváltozást tapasztalunk, azonnal forduljunk orvoshoz.

 

Ha sportolni vágyunk tegyük azt reggel 10 óra előtti időszakban vagy a hűvösebb esti órákban. Figyeljünk testünk jelzéseire, mint pl. fokozott izzadás, szájszárasság, homályos látás, szédülés, émelygés, kettős látás, fáradtság, kimerültség, lázas állapot. Szív- és érrendszeri megbetegedés, epilepsziás rohamra való hajlam esetén kánikulában ne sportoljunk. Krónikus betegség esetén a komolyabb edzésterhelés megkezdése előtt konzultáljunk orvosunkkal. A fejet érő közvetlen napsugárzás napszúráshoz vezethet, vigyünk magunkkal fejfedőt. Viseljünk könnyű, világos, szellőző sapkát, kendőt, kalapot. Öltözködésünk ilyenkor is legyen réteges, viseljünk szellőző, lég- és izzadtság áteresztő anyagból készült ruhadarabokat. A bőr égése fájdalmas lehet, hosszú távon pedig nagyon kellemetlen érzést válthat ki, ezért védekezzünk ellene fényvédő krémmel. Mindig a bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet használjunk. Nagy melegben különösen fontos, hogy sportolás közben, folyamatosan pótoljuk az elvesztett folyadékot.

 

A magyarok által legszívesebben látogatott dél-európai turisztikai célpontok esetében a leggyakoribb egészségi probléma a hasmenés, a balesetek, a napsugárzás által okozott leégés és a tengeri csalánozók csípése, melyek megelőzésére érdemes felkészülni. A nyaralás alatt ajánlott palackozott vagy forralt vizet inni és különösen figyelni a kézfertőtlenítésre. Emellett tanácsos olyan gyógyszereket, krémeket magunkkal vinni, amelyek segíthetnek a tüneti kezelésben, ha szükséges. Jellemző, hogy egyre többen utaznak különböző egzotikus nyaralóhelyekre is, ugyanakkor arra kevesen gondolnak, hogy ezek a távoli országok komoly kockázati tényezőt jelentenek egészségi szempontból. Ilyen esetekben különösen fontos lehet az előzetes orvosi konzultáció. A kontinentális éghajlattól merőben eltérő klíma, az egyedi környezet számos fertőzésnek és betegségnek teremt melegágyat. A szükséges védőoltásokat – melyeket indulás előtt legalább 2-6 héttel érdemes beadatni – mindig a célországban jelentkező veszélyek határozzák meg. A leggyakrabban járványos májgyulladás, hastífusz, tetanusz, járványos agyhártyagyulladás, gyermekbénulás, sárgaláz elleni védőoltások szükségesek.

 

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályán Nemzetközi Oltóhely működik, ahol az utazók előzetes bejelentkezést követően megkapják a szükséges orvosi felvilágosítást és a védőoltásokat, szükség esetén pedig malária elleni profilaktikus gyógyszer kerül felírásra.


(Veszprém Megyei Kormányhivatal)