Növekedett az intézhető ügyek és az ügyfelek száma is a Veszprém Megyei Kormányhivatalban a 2018-as évben – derült ki Takács Szabolcs kormánymegbízott évértékelő sajtótájékoztatóján. Elhangzott: az intézmény Egyetem utcai épületének átadásával tovább folytatódott a költséghatékony működés érdekében megkezdett intézmény-racionalizáció, minimálisra csökkent a bérelt ingatlanok száma.

 


Takács Szabolcs kormánymegbízott az évértékelő tájékoztatón elmondta: szeretné minél áttekinthetőbbé tenni a sajtón keresztül is az állampolgárok számára azt a széleskörű tevékenységet, amit a hivatal végez. Emlékeztetett arra: a hivatal legfőbb tevékenysége az állampolgárok szolgálata. Az intézmény összesen 1989 hatáskörben jár el. Hozzátette: idén összesen csaknem 1 millió 400 ezren intézték ügyüket 2018-ban a Veszprém Megyei Kormányhivatal ügyfélszolgálati pultjainál és a megyei kormányablakokban. A nemrég átadott kormányablak buszt eddig összesen 220-an keresték fel. A busz Veszprém megye 27 településén nyújt lehetőséget a kormányablakokban megszokott ügyek intézésére. 2017-ben Várpalotán, majd 2018. január 1-jétől Balatonalmádi, Devecser és Sümeg járásokban nyílt meg a kormányablakokon belül a NAV ügyfélszolgálat, ahol egyebek mellett adóazonosító jellel, adókártyával kapcsolatos ügyeket, adószámlával, bevallásokkal kapcsolatos ügyeket intézhetnek az állampolgárok, de lehetőség van például jövedelemigazolás kiállítására is. A Kormányablakokban működő NAV munkaállomásokat összesen 8667 ügyfél vette igénybe idén Veszprém megyében.
Takács Szabolcs szólt arról is: kiemelten fontosnak tartja a Veszprém Megyei Kormányhivatal költséghatékony működtetését, ezért tudatos döntéssorozat eredményeként a hivatal összesen 22 bérelt ingatlanból költözött ki, amellyel 2018-ra több mint 67 millió forint összegű megtakarítást sikerült elérnie az intézménynek. Mint mondta, a KEHOP keretein belül megvalósult 2016-os energetikai fejlesztések éves szinten 22,3%-os energetikai megtakarítást eredményeztek.

kormánymegbízott szólt arról is: az egyik nagy megyei munkáltatóként a Veszprém Megyei Kormányhivatal fontosnak tartja a dolgozók körében tett jótékonysági felhívásokat is, így idén a cipősdoboz-akción és az évente kétszer megrendezett véradó héten túl egy környezetvédelmi akcióhoz, az Európai Hulladékcsökkentési Héthez is csatlakozott a Kormányhivatal.

A 2019-es év terveiről szólva Takács Szabolcs kiemelte: korábbi, „Vigyázunk Rád a Balatonon” című, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság közreműködésével kiadott tájékoztató füzet folytatását „Vigyázunk Rád a Bakonyban” címmel tervezik kiadni, elsősorban az ide látogató turisták, túrázók számára hasznos és fontos információkkal. Ezen kívül egy, a hivatal működését járásonként bemutató ingyenes lakossági tájékoztató füzet megjelentetését is tervezi a Veszprém Megyei Kormányhivatal annak érdekében, hogy tevékenységét és hatásköreit, valamint az intézendő ügyek helyét minél könnyebben áttekinthetővé tegye az ügyfelek számára. Idén indította el a kormányhivatal a hivatalos Facebook-oldalát is, amelyen naprakész információkkal szolgálnak a lakosság és a sajtó számára.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)