Új, gyorsabb és modernebb technológiát alkalmazó gyártósort adtak át a Bakonyerdő Zrt. parkettaüzemében.

A beruházás átadási ünnepségén Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár, Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója és Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselőjelölt köszöntötte a meghívottakat.

Pár éve még nem sokan gondolták, hogy napjainkban deflációról beszélhetünk majd és még idén 1800 milliárd forint agrártámogatást kapnak a magyar gazdák – hangzott el Bitay Márton Örs államtitkár beszédében. – A különféle, agráriumra fordítható támogatási összegek 2010-ben 50 milliárdot, most közel 110 milliárd forintot tesznek ki. A számok igazolják a fejlődést – hangsúlyozta az államtitkár.

Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, a közel kétmillió eurós beruházást részben hitelből valósította meg a társaság. Hozzátette, a fafeldolgozás jelentősen hozzájárul a Bakonyerdő Zrt. árbevételéhez. Az 1976-ban létesült parkettagyár folyamatosan fejlődik, és a negyven év alatt az elismerések sem maradtak el.

Fenyvesi Zoltán, a megyei önkormányzat közgyűlésének alelnöke arról beszélt, hogy 2010-hez képest ma 750 ezerrel többen dolgoznak hazánkban. Mára négy százalék alá csökkent a munkanélküliség megyénkben is, de Veszprém és Ajka térségében még ennél is jobb az arány: itt két százalék alatti számról beszélhetünk.



Takács Szabolcs, Veszprém megyei kormánymegbízott pohárköszöntőjében elmondta, a Bakonyerdő Zrt. több rendezvényén is volt alkalma arra, hogy testközelből lássa a társaság fejlődését, amely nem csak az erdő-és vadgazdálkodásban, hanem a parkettagyártásban is élen jár a megyében. Kiemelte: rendkívül fontos, hogy egy vállalat a stabil alapok mellett innovatív ötletekkel és világos jövőképpel is rendelkezzen, hiszen ezáltal tud kiemelkedni versenytársai közül.

A kormánymegbízott köszönetet mondott a Bakonyerdő Zrt.-nek, amiért a folyamatos fejlesztésekkel és az itt gyártott kiváló minőségű termékekkel hozzájárul Veszprém megye jó hírnevének erősítéséhez, alkalmazottainak pedig modern, 21. századi munkakörülményeket teremt.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)