Október 16-ával megkezdődött a mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatások előlegfizetése a Magyar Államkincstáron keresztül. Az erre fordítható összeg országosan 240 milliárd forint. Első körben a területalapú támogatás (SAPS), Zöldítés és a Tejhasznú tehéntartás jogcímben érdekeltek lesznek érintettek. Az előlegfizetés a gazdálkodóknak az őszi munkák zavartalan elvégzéséhez nyújt segítséget.

Ezzel egyidőben megkezdődik az egységes kérelmeket érintő, egyes hibákat tartalmazó adategyeztető végzések kiküldése. Adategyeztetésre elsősorban túligénylés (támogatható területet meghaladó igénylés vagy helyszíni ellenőrzés során megállapított túligénylés), átfedés (az adott területen a kérelmezők gazdarajzai részben vagy egészben fedésben vannak egymással), vagy ráfedés (a gazdarajzok részben nem támogatható területre fednek) esetén lehet szükség.

Az előző évhez hasonlóan most is kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül küldi ki a Magyar Államkincstár az adategyeztetésre felszólító végzéseket. Ez azt is jelenti, hogy – a saját ügyfélkapus benyújtástól eltekintve – nem az érintett gazdák, hanem a képviselőik (meghatalmazottak, elsődleges képviselő, kamarai meghatalmazottak) kapják meg a végzéseket.

Az érintett 261 Veszprém megyei gazdálkodó a Magyar Államkincstár honlapján, az egységes kérelem benyújtása kapcsán már megismert menüpont alatt, az adategyeztetésre felszólító végzés átvételét követő első napon érheti el az adategyeztetés célját szolgáló elektronikus rögzítő felületet („W0199 adategyeztetés I. kérelem”). A felülvizsgált terület-, és parcellarajzokat tartalmazó, mentett adatokat ügyfélkapun keresztül, a végzés letöltésétől (kézhezvételétől) számított 10 napon belül kell benyújtani.

Az Egységes Kérelem benyújtása elektronikusan történik, ehhez Ügyfélkapu regisztráció szükséges. Ügyfélkaput bármelyik Veszprém megyei kormányablakban díjmentesen nyithatnak a gazdálkodók.

Az Egységes Kérelemmel kapcsolatos szakmai kérdések esetén kérjük, forduljanak bizalommal a Veszprém Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályához (8200 Veszprém, Egyetem utca 17.)!

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)