2019-ben is a megyében élők szolgálata, az emberközeli és magas színvonalú ügyintézés megvalósítása lesz a Veszprém Megyei Kormányhivatal fő feladata. Takács Szabolcs kormánymegbízott a Veszprém Megyei Naplónak adott évértékelő interjút.

A kormánymegbízott a 2018-as év összegzését számokkal kezdte: a Veszprém Megyei Kormányhivatal keretein belül működő ügyfélszolgálatok száma összesen 46, ez 14 kormányablakot és 32 egyéb ügyfélszolgálatot jelent. Összesen 1989 hatáskörben jár el a hivatal.

Elhangzott az is, hogy a Megyei Kormányhivatal ügyfeleinek száma tavaly 1 356 843 volt, ebből a kormányablakokban 474 320-an intézték ügyüket.

Takács Szabolcs kormánymegbízott elmondta: a folyamatosan emelkedő ügyfélforgalom mögött részben az intézhető ügyek számának emelkedése áll. Emlékeztetett arra: a kormányablakok létrehozásának célja az volt, hogy az ügyfelek, ez esetben a Veszprém megyei polgárok minél több hivatali ügyüket tudják egyszerűen, egy helyen elintézni. Ugyanezen célok, vagyis az állampolgárokhoz közelebbi ügyintézés, az ügyfélbarát adóigazgatási rendszer megteremtése, emellett a hatékonyabb működés, az adminisztrációs terhek csökkentése, valamint a kormányablakok ügyfélszolgálatain megteremteni kívánt ügyfélbarát adóigazgatási rendszer támogatása vezettek a NAV ügyfélszolgálatok Kormányablakon belüli megnyitásához is. Az első NAV-ügyfélszolgálat az országban Veszprém megyében, Várpalotán jött létre 2017-ben, majd tavaly 2018. január 1-jétől Balatonalmádi, Devecser és Sümeg járásokban is megnyílt a lehetőség az adóhatósági ügyintézésre a kormányablakokban.

Érdekes (és várt) újdonságot hozott 2018. október 15-e, hiszen azóta működik Veszprém megyében a kormányablak busz. A hivatalos nevén Mobilizált Ügyfélszolgálat 25 millió forint állami támogatással valósulhatott meg.

Takács Szabolcs elmondta, a Mobilizált Ügyfélszolgálat segítségével a kormányablakos ügyintézés még közelebb kerül az állampolgárokhoz, hiszen a kormányablak busz elsősorban a megye nehezen megközelíthető, városoktól távolabb eső falvaiban teljesít szolgálatot, elősegítve azt a célt, hogy az állampolgárok ugyanolyan magas színvonalon, hatékonyan és gyorsan intézhessék ügyeiket Magyarország egész területén, bárhol is éljenek. Jelenleg Veszprém megye 27 településén folytat a hivatal KAB-buszos ügyintézést.



Veszprém megye kormánymegbízottja szólt arról is: 2014-es hivatalba lépése óta kiemelten fontosnak tartja a Veszprém Megyei Kormányhivatal költséghatékony működtetését. „Az elmúlt 4 évben 22 bérelt ingatlanból költöztünk ki, mintegy 300 millió forint megtakarítást eredményezve a bérleti szerződések megszüntetésével. A „Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései” elnevezésű projekt keretében pedig 26 épületünkön valósult meg energia felhasználás-megtakarítást eredményező beruházás, a megtakarítások aránya a 2018. évi villamos- és gázenergia költségekben meghaladta a 22 százalékot” – nyilatkozta Takács Szabolcs.

Az idei tervekről szólva kiderült, hogy több kommunikációs újításra is készülnek, vagy már el is indították azt. Elindult a Facebook-oldaluk, amelyet a Veszprém Megyei Kormányhivatal cím alatt találhatnak meg, de több kiadvány megjelentetését is tervezik ebben az esztendőben.

(Veszprém Megyei Napló)