Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kezdeményezésére 1988 óta május utolsó napján tartják a nemdohányzó világnapot, melynek célja ráirányítani a figyelmet a káros szenvedély egészségügyi hatásaira, a dohányzás visszaszorításának szükségességére.

Jelenleg mintegy 1,3 milliárd ember füstöl világszerte. Statisztikák szerint számuk 2025-re megháromszorozódhat, s az új dohányosok 80 százaléka a fejlődő országokban él majd. Évente ötmillió ember halála vezethető vissza a dohányzás ártalmaira, a cigaretta ugyanis több mint négyezer különböző, a szervezet számára káros vegyi anyagot tartalmaz. Hazánkban minden harmadik felnőtt gyújt rá rendszeresen, s minden ötödik ember a dohányzás következtében hal meg. Egyre több fiatal válik a füst rabjává, minden ötödik gyermek pedig a szülei függősége miatti passzív dohányzás következtében mintegy egy doboz cigarettát szív el egyetlen hétvége alatt.

Azok esetében, akik hódolnak e káros szenvedélynek, sokkal magasabb a kockázata a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek, hiszen a dohányzás következtében a szívet tápláló koszorúereken úgynevezett plakkok képződnek, melyek előbb szűkítik, majd később elzárják az ereket, növelve a szívinfarktus kockázatát. A daganatos betegségek mellett a dohányzás az úgynevezett krónikus obstruktív tüdőbetegség, asztma, érelmeszesedés, cukorbetegség, immungyengeség és látászavarok kialakulásának kockázatát is növeli.A betegségek elkerülésén kívül esztétikai okokból is érdemesebb a füstmentes élet mellett dönteni, így elkerülhető a korai ráncosodás, a fogak besárgulása és a rossz lehelet.

A dohányzásról való leszokás valamennyi életkorban növeli a várható élettartamot.A leszokást követően rövid időn belül csökken a szívbetegségek, elsősorban a szívinfarktus kockázata, heteken, hónapokon belül javulnak a légzőszervi tünetek.

Hetekkel az utolsó cigi után...

2-12 hét múlva javul a légzésfunkció, így a cirkuláció is, ezáltal könnyebbé válik a könnyű testmozgás, mint például a séta. A legsúlyosabb nikotinmegvonási tünetek az első hónapban elmúlnak.

Hónapokkal az utolsó cigi után...

1-9 hónappal a leszokás után jelentős javulást tapasztalható:

  • csökken a köhögési inger,
  • csökken a fáradtság,
  • megszűnik a légszomj,
  • tovább javul a szaglás és ízérzékelés

Kilenc hónapra van szükség ahhoz, hogy a tüdőfunkció jelentősen javuljon.

Évekkel az utolsó cigi után…

Egy év múlva felére csökken a koszorúér-betegségek kockázata. Öt év múlva a stroke kockázata ugyanakkorára csökken, mint a sosem dohányzók esetében. Tíz év múlva még mindig érezhető a leszokás pozitív hatása, ennyi idő kell ugyanis ahhoz, hogy csökkenjen a tüdőrák, illetve egyéb, a dohányzással kapcsolatba hozható betegségek (száj-, torok-, nyelőcső-, hólyag-, vese-, hasnyálmirigy rák) okozta halál kockázata.Tizenöt füstmentes év múlva lesz a koszorúér-betegségek kockázata hasonló azokéhoz, akik sosem dohányoztak.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)