Idén is saját standdal és mobilizált ügyfélszolgálattal vett részt a Bakony Expó gasztronómiai kiállítás és vásáron a Veszprém Megyei Kormányhivatal. A rendezvény résztvevői a bejáratnál álló kormányablak busz segítségével mindhárom napon a helyszínen intézhették hivatali ügyeiket.

Fotó: Domján Attila

Az expó megnyitóján Takács Szabolcs kormánymegbízott hangsúlyozta: a Veszprém Megyei Kormányhivatal folyamatosan kapcsolatban áll az itt kiállító termelőkkel, gazdákkal agrár- és vidékfejlesztést támogató, valamint földhivatali, hatósági tevékenysége okán. Szakterületi munkatársai segítséget nyújtanak az aktuális pályáztatásokkal, jogszabályi értelmezésekkel kapcsolatosan.

Fotó: Domján Attila

A kormánymegbízott szerint a szakmai tájékoztatók, pályázatok kapcsán szoros és jó partneri viszonyt ápol a hivatal a Veszprém Megyei Agrárkamarával is, amellyel együttműködési megállapodás is segíti a közös munkát. Takács Szabolcs úgy fogalmazott: ezen összefonódások miatt, valamint a hivatal közigazgatási feladatainak szolgáltató jellegét is erősítve, fontosnak tartották, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal a helyszínen is folytassa azt a munkát, amit munkaidőben ügyfélszolgálatain végez. Hozzátette, hogy a kormányhivatal szakembere a standot üzemeltetők számára fogyasztóvédelmi eligazítást is tartott az expó nyitása előtt.

Fotó: Domján Attila

Elhangzott: a Bakony Expo tavaly alapított Vásári Nagydíját a Veszprém Megyei Kormányhivatal társadalmi szerepvállalásának is tekinti, amellyel céljuk ráirányítani a figyelmet a helyi termelők munkájára, a helyi termékek kiválóságára, és a Veszprém megyei vállalkozások értékteremtésére, arra a sokrétű jövedelmezőségre, amit a helyi közösség számára jelentenek. A Bakony Expo Vásári Nagydíját idén a Vámosi Sajtház nemesvámosi családi vállalkozásnak adta át Takács Szabolcs kormánymegbízott.

Fotó: Domján Attila

A Bakony Expót hatodik alkalommal rendezték meg a Veszprém Aréna területén.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)