A Veszprém Megyei Kormányhivatal főépülete és Veszprémi Járási Hivatalának épülete is bejárható az idei Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretein belül. Az országos programban csaknem háromszáz, egyébként nem látogatható műemlék nyitja meg kapuit, kétszázötven vezetett séta és számos más program várja az érdeklődőket szeptember 19-én és 20-án.

(Fotó: Domján Attila)

A két napra látogathatóvá váló rejtett, exkluzív helyszíneket szakavatott helyi önkéntes túravezetők, építészek, művészettörténészek, helytörténeti körök szakemberei mutatják be az érdeklődők számára ingyenesen, előzetes regisztrációhoz kötött formában vagy akár regisztráció nélkül. Az idei rendezvény kiemelt célja, hogy két napra Magyarország olyan rejtett kulturális gyöngyszemei, köztük számos egyházi épület és templom is reflektorfénybe kerülhessen, amelyek nincsenek, vagy esetleg távolabb esnek a klasszikus turisztikai fősodorban található helyszínektől.

Az Európai Tanács kezdeményezésére 30 éve indult Európai Örökség Napok (European Heritage Days) keretében zajló rendezvénysorozat mára több mint 50 országban nyújt ingyenes programokat, bemutatva a helyi kulturális, régészeti és természeti értékeket. Az európai, a nemzeti és a helyi kulturális identitást egyaránt erősítő esemény részeként a helyi közösségek a saját múltjukból merített történetek alapján hívják fel a figyelmet a tárgyi és szellemi kulturális örökség megőrzésének fontosságára.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal két épülettel: a hivatal főépületének is helyet adó veszprémi Megyeháza épületével és a Veszprémi Járási Hivatal épületegyüttesével csatlakozott a programsorozathoz.

A Megyeháza 1885 és 87 között épült eklektikus épülete korábban az alispán lakhelyéül szolgált, majd itt kapott helyet a megye levéltára és múzeumi gyűjteménye – ma már mindkettő külön épületben működik. A Veszprémi Járási Hivatal épületei, a Mindszenty József utca 3-5. szám alatt található Balassa-kúria és Rosos-kúria pedig az 1800-as évek elején épült magánhasználatra. A műemlékek szeptember 19-én és 20-án 10.00 és 14.00 órai indulással látogathatók a kormányhivatal egy-egy munkatársának vezetésével.

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, melyet megtehetnek a http://oroksegnapok.gov.hu/ oldalon.

FELHÍVÁS

A Kulturális Örökség Napjai keretében meghirdetett összes beltéri programon a szájat és orrot eltakaró maszk használata kötelező! Kérjük, hogy tartsák be a legalább 1,5 méteres távolságot! Kérjük a helyszínek látogatóit, hogy tájékozódjanak a szervezők által előírt helyi járványügyi előírásokról, és tartsák be azokat! Amennyiben bármilyen COVID-19 fertőzésre jellemző tünete van, igazoltan pozitív, vagy kontaktszemélynek minősül, semmiképp se vegyen részt a programokon! A helyi programok szervezői a szükséges óvintézkedésekről, fertőtlenítésről gondoskodnak.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)