Paktumirodát adtak át november 28-án, kedden a polgármesteri hivatalban a „Foglalkoztatási Együttműködés a Várpalotai Járásban” című paktum keretében. Az eseményen a projektben részt vevő konzorciumi tagok és partnerek foglalkoztatási együttműködést is aláírtak.

A Paktumiroda átadásakor Takács Szabolcs kormánymegbízott köszöntötte a vendégeket. Elmondta, a munkaerő-piaci helyzet megváltozott az elmúlt tíz évben, amelyre megyei összefogással kell reagálni. A munkaerő-piac élénkítésére, valamint a foglalkoztatottság helyzetének javítására 6 paktum jött létre a megyében. A paktumok keretében paktumirodák kezdték meg működésüket. Sümegen és Pápán egy-egy, Veszprémben pedig kettő iroda is működik, a várpalotai pedig az ötödik a sorban. – ismertette a kormánymegbízott, majd kitért a paktumiroda funkciójára.

A Paktumiroda talán legnagyobb előnye és egyben legfontosabb feladata, hogy célzottan reagáljon a munkaerő-piac változásaira. A térségben megtelepedett vállalatok és cégek egyedi igényeit felmérve a Paktumiroda összehangolja a térségben fellelhető munkaerőt és a keresletet.

Ebben a munkában a Kormányhivatal is mindenben segíti majd a várpalotai irodát – tette hozzá a kormánymegbízott.

Minden fontos iroda és szakember elérhető közelségben van, ezért is kapott helyet a polgármesteri hivatal második emeletén a Paktum iroda. A feladat nem egyszerű, a projekt minden résztvevője számára kihívást jelent, ám a foglalkoztatás további javítása közös célunk és érdekünk – hangzott el Campanari Talabér Márta polgármester köszöntőjében.

Campanari-Talabér Márta és Takács Szabolcs az ünnepélyes szalagátvágás pillanatában / Fotó: Várpalotai Hírcentrum

Az ünnepélyes átadást követően a Várpalotai Járási Foglalkoztatási Paktumot létrehozó együttműködési megállapodás aláírása következett a Városháza tanácstermében.

Takács Szabolcs aláhúzta, a munkanélküliségi ráta országos szinten a második legkedvezőbb a megyében, a regisztrált álláskeresők száma pedig folyamatosan csökken, ugyanakkor a térség munkaadói, vállalkozásai továbbra is keresik a képzett, rátermett munkaerőt.

Elmondta, a Kormányhivatal Járási Hivatalainak Foglalkoztatási Osztályai a paktumon kívül is igyekeznek minden segítséget megadni a vállalkozások és a munkavállalók számára, továbbá visszairányítani a közfoglalkoztatottakat az elsődleges munkaerőpiacra, azonban nem minden esetben tudnak reagálni az egyéni munkaerőigényekre. Ennek megoldására a hat megyei paktum célzottan azoknak nyújt segítséget, akik hátrányból indulnak a munkaerő-piacon.

Számukra a Kormányhivatal többek között képzéseket szervez, és elhelyezkedést segítő támogatásokat, és keresetpótló juttatásokat biztosít.

Miután a programban résztvevő települések, szervezetek és intézmények képviselői aláírták a megállapodást, a Paktumot működtető szervezet döntéshozó testülete, az irányító csoport ülésezett a Városházán.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)