Nemzetközi tudományos emlékkonferenciát rendeztek Magyar László Afrika-kutató születésének 200. évfordulóján szülővárosában, Szombathelyen.

Magyar László kalandos életű, kíváncsi természetű ember volt, akit afrikai kutatásairól szóló útleírásai, naplója, majd 1859-ben megjelentetett könyve miatt, távollétében a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választott - mondta a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Gulyás András nyugalmazott nagykövet, a Magyar László Emlékbizottság titkára.

Az évfordulós rendezvénysorozat zárórendezvényét Szombathelyen az ELTE SEK könyvtárában tartották, ahol egy 2012-es expedíció képei fogadták a tudományos konferenciának a résztvevőit, amelyen a 200 éve Szombathelyen született Magyar László Afrika-kutató emlékét idézték fel.

Németh István az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektorhelyettese elmondta: “Nem kapott akkora hangsúlyt az ő ismerete és tanítása itt, nálunk, legalábbis az én időmben még, mint amekkora ismertsége van az ország határain kívül. Megint van egy olyan magyarunk, aki jobban ismert az ország határain kívül, mint Magyarországon. De ezen lehet változtatni, és ezt szerettük volna megtenni.”

Harangozó Bertalan kormánymegbízott köszöntőjében kiemelte, Magyar László szellemi örökségét az utókor méltatlanul kezelte.

„Szakmai körökön kívül valószínűleg jóval kevésbé ismert, mint azt életműve indokolná. Szombathelyen ugyan 1938 óta emlékműve van, de valódi kultusza, úgy vélem nincsen. Bízom benne, hogy ez a konferencia szakmai, tudományos súlya mellett hozzájárulást jelent majd Magyar László örökségének továbbadásához és népszerűsítéséhez. Azt is remélem, hogy ez a két nap az angolai-magyar kapcsolatok elmélyítésének is szerény, ám nem jelentéktelen eszköze lesz, hiszen Magyar László összeköt bennünket" -tette hozzá a kormánymegbízott.

Rákóczi István az emlékbizottság másik titkára, az ELTE tanszékvezető tanára kiemelte, szeretnék Magyar László munkáit portugálra lefordítani és „visszajuttatni” Angolába, abba az országba, ahol hosszú évekig élt és ahol a halál is érte 46 éves korában.

A konferenciát követően a kétnapos megemlékezés részeként Szombathelyen megkoszorúzzák Magyar László emlékművét, az eseményen részt vett Lizeth Nawanga Satumbo Pena, az Angolai Köztársaság nagykövete is.

(VMKH)