Szeptemberben a Kulturális Örökség Napjai alkalmából több száz olyan épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amely máskor nem, részlegesen, időlegesen vagy csak a társadalom egyes rétegei számára látogatható.

A szervezők szeretettel várják mindazok jelentkezését, akik megnyitják értékes, érdekes épületük kapuit a látogatók előtt (lehetőleg épületvezetéssel), vagy több épületet bemutató tematikus sétát szerveznek.

Várják azokat a szakembereket is, akik vállalják, hogy bemutatják az érdeklődőknek a jelentősebb helyreállításokat, restaurálásokat, valamint azt, milyen folyamatok szükségesek az örökség megőrzéséhez, megújításához.

Várják azok csatlakozását is, akik egy-egy új épület, a jövő öröksége bemutatását vállalják, beavatva a látogatókat az alkotás folyamatába is, a gondolat megszületésétől a kivitelezés befejeztéig.

A Kulturális Örökség Napjai a European Heritage Days magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre.

E hétvégén Csak Magyarországon tízezrek kerekednek fel, hogy végiglátogassák a számukra érdekes épületeket, vagy részt vegyenek egy-egy izgalmas sétán, programon; hogy vendéglátók és vendégek együtt ünnepeljék az épített, régészeti és természeti örökséget.

A 2020. szeptember 19-20. rendezvényről további részletek a kapcsolódó anyagok között megtekinthető.

(VMKH)