Budapest és Miskolc után Szombathelyen kezdi meg szolgáltatását áldozatsegítő központ. A kríziscentrumot Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitotta meg.

A központ létrehozása tükrözi a kormány áldozatsegítés fejlesztését célzó elkötelezettségét, amelyet jelez az is, hogy az áldozatsegítést prioritásként kezeli, a szaktárca pedig mindent meg kíván tenni az áldozatok jogainak széleskörű érvényesítése érdekében, ennek jegyében nyilvánította a 2017-es évet hivatalosan az áldozatsegítés évének - mondta.

Az áldozatsegítő központ tárgyalója

Szavai szerint minden megyében tervezik áldozatsegítő központ létrehozását, amelyek működésével azt szeretnék tudatosítani, hogy az áldozattá vált embert nem hagyják magára és a legrövidebb időn belül meg kívánják adni neki azt a személyre szabott segítséget, amely garantálja, hogy az életét biztonságos körülmények között folytathassa.

Az államtitkár szólt arról, hogy Magyarországon az áldozatsegítés első sorban a járási hivatalokban működő állami áldozatsegítő szolgálaton keresztül valósul meg, az áldozatsegítő központok létrehozásával a minisztérium célja szavai szerint az, hogy a járási hivatalok által biztosított áldozatsegítő szolgáltatásokat kiegészítse, a központokban a hivatalokkal és más nem állami segítő civil szervezetekkel együttműködve valósuljon meg a segítségnyújtás.

Ügyfélfogadó

Emlékeztetett arra, hogy az ország első áldozatsegítő központját 2017 júniusában a főváros VII. kerületében adta át Trócsányi László igazságügyi miniszter. A központ megnyitásától kezdve eddig 240 esetben nyújtott segítséget, ügyfeleinek 47 százaléka vagyon elleni bűncselekmények, 37 százaléka pedig élet, testi épség, és az egészség ellen elkövetett bűncselekmények áldozatai közül kerültek ki.

Hozzátette: annak ellenére, hogy az első központ Budapesten nyílt meg az ügyfelek 40 százaléka vidéki volt, ami jól mutatja, hogy vidéki központok létrehozására is szükség van.

Vízkelety Mariann ismertetése szerint a központok munkatársai személyre szabott tájékoztatást adnak, érzelmi segítséget is tudnak nyújtani a hozzájuk fordulóknak, amelybe szükség esetén pszichológus szakembert is bevonhatnak.

A szombathelyi központban kialakítottak egy úgynevezett "patrónus szobát" ahol az áldozatok számára átmenetileg biztonságos helyet tudnak nyújtani amíg védett szálláshelyen való elhelyezésüket intézik.

Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke a megnyitón azt hangsúlyozta: Vas megyében az elmúlt nyolc évben felére csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, ami a vasi emberek törvénytisztelő életvitelének és a biztonságot növelő kormányzati intézkedéseinek is köszönhető.

- Magyarországon a rendszerváltás után került először fókuszba az áldozatsegítés, 2006-ban pedig megalkották az állami segítségnyújtás rendszerét, a mostani központ kialakítása újabb mérföldkő az áldozatsegítésben - mondta dr. Vida Krisztina a Szombathelyi Járási Hivatal Gyámügyi Osztályának a vezetője.

Az áldozatsegítő központ szolgáltatásai – rászorultságra való tekintet nélkül – mindenki számára elérhetők.

A megnyitón részt vett Harangozó Bertalan kormánymegbízott is.

(MTI, Vas Megyei Kormányhivatal)