Újra megnyitotta kapuit a pihenni vágyók előtt a Vas Megyei Kormányhivatal fenntartásában Képzési Központként működő bozsoki Sibrik Kastélyt.

Bozsok község a Vas megyében a Kőszegi Járásában, Kőszeghegyalján,  a festői szépségű Kőszegi-hegység lábánál található település. Az alig több mint 300 lelket számláló település hangulatát különlegessé teszik az Alpokalja hegyvonulatait borító erdők és a településen átfutó Aranypatak. A kastély és környezete kiváló lehetőségeket biztosít a pihenésre vágyók mellett az országos Kéktúra és helyi túraútvonalak kedvelői számára is, emellett számos tanösvény, kerékpárútvonal kínál tartalmas kikapcsolódási lehetőséget a településre érkezőknek. Az épített örökség kiemelkedő emlékeként is nevesített Kőszeg városa 10 km-re, a büki gyógyfürdő pedig 30 km távolságban található az Ausztria felé önálló közúti határátkelővel is rendelkező Bozsok településtől.

A bozsoki Sibrik kastély

A Sibrik Kastély a 16-17. század fordulójáról származó, késő reneszánsz-kori barokk formáját napjainkig megőrző, várkastély-szerű épület, amely a magyar kastélyépítészet kiemelkedő értékű emléke. Gyönyörű természetvédelmi környezetben tizenegy kiadó szobával és egy apartmannal várja az érdeklődőket.

A szobák különböző kategóriákban állnak rendelkezésre, melyek típusairól, valamint az egyes szobák és az apartman áráról a kapcsolódó anyagok Árlista elnevezésű mellékletben tájékozódhatnak. A nyári szezonban (hétfőtől-hétfőig) 8 napos (7 éjszakás) turnusokban, vagy hétfőtől csütörtökig, illetve péntektől hétfőig 4 napos (3 éjszakás) turnusokban vehetik igénybe szobáinkat. Kivételesen indokolt esetben – előzetes egyeztetés alapján – ettől eltérő időpont is megoldható.

A Képzési Központ - ahogy arról elnevezése is árulkodik – ősztől a nyári szezon kezdetéig kiválóan alkalmas értekezletek, képzések, konferenciák, találkozók, csapatépítő tréningek megtartására is. Az említett  események megrendezésére 2 terem áll a kastély épületében rendelkezésre, hozzávetőlegesen 30-35 fős csoport részére, amely termekben laptopot, projektort és vetítővásznat igény szerint tudunk biztosítani. A többnapos képzések, konferenciák résztvevőit 2-4 ágyas szobákban tudjuk elszállásolni. Az oktatás céljára történő igénybevétel egyedi ár alapján történhet, előzetes egyeztetéssel.

A bozsoki Képzési Központ honlapját itt találja.