Megjelent a Tolna Megyei Kormányhivatal Hírlevelének 2018. évi III. száma


Tisztelt Partnereink! Tisztelt Kollégák! Kedves Olvasók!

2018 májusában befejeződtek a Simontornyai Kormányablak kialakítási munkálatai, így az ügyfelek hatékonyabb és gyorsabb kiszolgálását biztosító, újabb integrált kormányzati ügyfélszolgálati iroda teszi lehetővé, hogy immáron Simontornya város és környéke lakossága is megújult környezetben, 21. századi technikai feltételek mellett vegye igénybe az állam által nyújtott, folyamatosan bővülő szolgáltatások körét.

A megyehatáron elhelyezkedő településen működő okmányiroda korábbi ügyfélforgalma már régóta indokolta egy kormányablak kialakítását, mely mintegy 55 millió forint hazai forrásból valósult meg, és az utolsó integrált kormányzati ügyfélszolgálati iroda jelen megvalósítási időszakban Tolna megyében.

Átadásával a Tolna Megyei Kormányhivatal kormányablakok kialakítására vonatkozó kezdeti célkitűzései maradéktalanul megvalósultak. Simontornyán a régi okmányiroda helyett már egy korszerű, 5 munkaállomásos kormányablak áll az ügyfelek rendelkezésére, ezzel már kilenc kormányablakban érhetők el az állam által nyújtott szolgáltatások megyeszerte.

Simontornyán egy újabb jelentős lépést tettük annak érdekében, hogy a lakosság minél szélesebb körét vonjuk be a modern közigazgatás vérkeringésébe, hogy ügyeiket lakóhelyükhöz minél közelebb, a lehető leghatékonyabban, szakmailag felkészült kollégák segítségével intézhessék.

A hatékony ügyintézés mellett a Tolna Megyei Kormányhivatal továbbra is fontosnak tartja az ügyfelek, partnerek minél pontosabb tájékoztatását, így ez alkalommal is ajánlom szíves figyelmükbe a http://www.kormanyhivatal.hu/hu/tolna honlapon megjelenő, folyamatosan frissülő híreket, és közérdekű információkat, valamint hivatalunk szakmai sokszínűségét tükröző jelen hírlevelünket.

További eredményes munkát kívánok! 

Dr. Horváth Kálmán
kormánymegbízott

 

A Hírlevél letölthető a "Kapcsolódó anyagok" menüpont alatt.

(Kormánymegbízotti Kabinet)