A kormány 2010-ben rögzített alapelve, hogy a keresőképes lakosság megélhetését munkaalapú jövedelmekre kívánja alapozni – mondta dr. Horváth Kálmán a GINOP-5.2.1-14 Ifjúsági Garancia és a GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra elnevezésű kiemelt projektekről szóló sajtótájékoztatón. A kormánymegbízott hozzátette: a cél a foglalkoztatás elősegítése és a munkabérek színvonalának folyamatos növelése.

Mindkét programot egy, a Pénzügyminisztérium és a megyei kormányhivatalok által alkotott konzorcium valósítja meg – ismertette dr. Horváth Kálmán. Cél a 25 év alatti álláskereső fiatalok munkaerőpiaci integrációjának előmozdítása, valamint a 25 éves és idősebb inaktívak – főként az alacsony iskolai végzettségűek – foglalkoztathatóságának javítása, másrészt a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való átlépés elősegítése – hangsúlyozta. Tolna megyében 2022 végéig az Ifjúsági Garancia Programban 4,9 milliárd forintból 4.532 fő, míg az Út a munkaerőpiacra kiemelt projekt keretében 7,1 milliárd forintból 5.970 fő támogatása valósul meg.

Némedi Ágnes elmondta: az Európai Unió kezdeményezésére és támogatásával 2015 elején megkezdődött az Ifjúsági Garancia Rendszer működtetése, amely a 25 év alatti nem dolgozó és nem tanuló fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését célozza meg. A Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály vezetője hozzátette: 2019 szeptemberéig a 25 év alatti fiatalok köréből 523-an váltak a projekt résztvevőjévé, az indulás óta pedig már 3.394 főt vontak be. Munkaerőpiaci képzésben eddig 895-en vettek részt, a tanfolyamok többségén pedig hiányszakmákat sajátíthattak el a fiatalok.

Némedi Ágnes kiemelte: a legtöbb fiatal (2.232 fő) a bérköltség-támogatási konstrukciók segítségével helyezkedett el. Az őket alkalmazó munkáltatók pedig meghatározott időtartamig a munkabér és a szociális hozzájárulási adó 100%-ának megfelelő összegű támogatásban részesültek, amelynek fejében a támogatási időszak felének megfelelő időszakra továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kellett vállalniuk – egészítette ki. A 25 év alattiak körében is népszerű volt a vállalkozóvá válók – 6 hónapos, a minimálbér összegével egyenlő mértékű – támogatása, ugyanis eddig 272-en kaptak ilyen típusú segítséget, lakhatási támogatásban pedig már 37 fő részesült – ismertette a főosztályvezető.



A mostanáig befejeződött egyéni programoknak a 81,3%-a valósult meg sikeresen: a projektből kilépett személyek 41,4%-a rövid időn (28 napon) belül támogatás nélkül elhelyezkedett, vagy megőrizte a megszerzett munkahelyét – közölte Némedi Ágnes.

A 25 év felettiek támogatását célzó Út a munkaerőpiacra kiemelt projekt (GINOP-5.1.1-15) keretében 2019 első három negyedévében 1.091 álláskeresőt vontak be, 1.059 fő (21,1%) kezdett tanfolyami tanulmányokat, valamint 2.693 fő helyezkedett el bér- vagy bérköltség támogatással – emelte ki a főosztályvezető. A program kezdete óta a kormányhivatal 1.241 fő részére nyújtott támogatást a vállalkozóvá válásához, 42 fő pedig lakhatási támogatást vett igénybe – tette hozzá. Az eddig befejeződött egyéni programok 86,5%-a valósult meg sikeresen, és a projektből történő kilépést követő 28 napon belül 55,4%-a állt támogatás nélküli munkaviszonyban – zárta tájékoztatóját Némedi Ágnes.

A projektekről  bővebb tájékoztatás a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain kérhető.

Fotó: Makovics Kornél

(Tolna Megyei Kormányhivatal)