Szekszárdon 2017-ben a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az Országos Aerobiológiai Monitorozás keretében 2017. január 31-én helyezte üzembe a pollencsapdát – kb. két héttel később, mint az előző években Ennek oka nyilvánvalóan az volt, hogy az elhúzódó januári fagyos időben nem volt várható a fák virágzásának megkezdődése. A csapda azóta folyamatosan működik.


Szekszárdon már a 14. héten erőteljes virágzásnak indult platán, a 15. héten az errefelé gyakori eperfák szórták magas számban virágporukat.
Szekszárdon minden tavasszal nagyon magas koncentrációban van jelen a kevésbé allergizáló eperfafélék pollenje. Az eperfa (a Dunántúlon szederfa), latinul Morus, egyfelől az eperfafélék családjának Moreae nemzetségcsoportjába tartozó növénynemzetség, melybe mintegy 100 faj tartozik. Másfelől két, e nemzetségbe tartozó, Magyarországon is gyakori fafaj hétköznapi elnevezése. Mindkét faj Európa legnagyobb részén elterjedt. A fehér eperfa (Morus alba) Kínából, a fekete eperfa (Morus nigra) feltehetően Közép-Ázsiából származik. Régebben mindkettő az egész országban, majd minden parasztháznál megtalálható volt, manapság (különösen városi környezetben, hulló termése miatt) kevésbé népszerű. Termése a faeper vagy eper. Az eperfát egyes vidékeken szederfaként ismerik, gyümölcsét pedig szedernek mondják.

(Forrás: Országos Környezet-egészségügyi Intézet és Wikipédia)

A PLATÁNFÁK kertészetileg fenntartott, idegen eredetű dísznövények. A platánfélék (Platanaceae) családjába tartoznak. A platánok a zárvatermőknek (Magnoliophyta) nagyon ősi csoportja, már a kréta időszakban megjelentek, és a harmadkorban az egész északi féltekén elterjedtek voltak. Hatalmas kort képesek megélni, több száz évet élhetnek, és közben óriásivá nőhetnek. A legelterjedtebb a juharlevelű platán.

A platánok virágszerkezete meglehetősen sajátos, erősen redukálódott, gömbös egyivarú virágzatokba tömörülnek, melyek az ágak végeiről csüngenek le. Az alsóbb virágok többnyire termősek, a felsők porzósak, tehát a növények egylakiak. A porzós virágban a porzólevelek csatlói tetőszerű, húsos pajzsocskákat alkotnak, melyek védik a csaknem ülő portokokat. A termős virágokban hiányoznak a sziromlevelek, a termőlevelek szabadon állnak, csúcsukon tökéletlenül záródnak. A bibék vége kampós, belső felülete igen finom, érdes felületű, a szélbeporzáshoz alkalmazkodott.
A gömbös terméscsoport sok egymagvú makkocskából áll, melyek tövében hosszú szőrszálak találhatók – segít a széllel való terjedésben. A magok endospermiuma csak gyengén fejlett.

A platán az erős allergének közé tartozik. Pollenszemei 18-21 μ nagyságúak, három pórussal és három hasítékkal rendelkeznek, felszínük szemcsézett. Keresztreakciót ad a nyír, éger, bükk, gyertyán, mogyoró, tölgy, szelídgesztenye és a pázsitfűfélék néhány képviselőjével.

A platán mellett változatlanul a nyír virágzása volt a legerőteljesebb.
A gyorsan növő nyírfa fehér kérgével és lecsüngő ágaival igen kedvelt a városi parkok zöldfelületek fejlesztése során. Egész Európában elterjedt, hazánkban őshonos a kecses alakú nyírfa.

Leggyakoribb képviselője a közönséges nyír. Törzsük többnyire fehér vagy sárgásbarna, az idős ágak alsó részén fekete, repedezett. Levelek szórt állásúak. A nyír márciustól májusig virágzik. Virágai egyivarú barkák, egylakiak. A porzósok kezdetben barnásak a fedőpikkelyek miatt. éretten sárgák. A termősek kezdetben zöldes színűek, felfelé állnak, a megporzás után lefelé fordulnak, éréskor barnásak. Csoportosan álló makktermése érés után szétesik, a lapos makkocskák szárnyasak. Ha elég nedvességet és fényt kapnak, a talaj iránt nem igényesek, és a légszennyezést is elég jól tűrik.
A nyír erős allergén, pollenszemei 21-23 μ nagyságúak, három pórussal rendelkeznek. A nyír pollenje keresztreakciót ad a család többi képviselőjével – éger, gyertyán, mogyoró – valamint tölgy, bükk, platán, szelídgesztenye, alma, körte, őszibarack, cseresznye, kiwi, mandula, dió, mogyoró, spenót, sárgarépa, burgonya és paradicsom.

(Forrás: Országos Környezet-egészségügyi Intézet)

A pollenkoncentráció alakulása a szekszárdi csapdában megtekinthető a "Kapcsolódó anyagok" menüpont alatt található diagramon.

Vezesse tüneteit a pollennaplóban, kövesse azok változását a pollenkoncentráció hatására! Regisztráljon ingyenesen a
www.pollendiary.com oldalon és naplózza tüneteit legalább három héten át!


POLLENALLERGIÁSOKNAK!

POLLENNAPLÓ

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet és a Bécsi Egyetem közötti együttműködés keretében elkészült a pollennapló magyar nyelvű változata.

A www.pollendiary.com/Phd/hu címen elérhető weblapon egy gyors regisztrációt követően az allergiások személyre szabott, hasznos információhoz juthatnak tüneteik és a pollenkoncentráció összefüggéséről. Ennek segítségével követhetik, hogy a lehetséges tünetek hogyan függnek össze azzal a légköri pollenkoncentrációval, amit adott időszakban a tartózkodási hely közelében mértek.

A pollennapló kiadását jelentős szakmai érdeklődés előzte meg hazánkban, és a betegek részéről már régóta jelentkező igényt teljesített meg. A pollennapló jelentős lépést jelent az új generációs betegtájékoztatásban, mivel az információ személyre szabott.

Az oldal hasznos mind a betegek, mind az orvosok, illetve családtagok számára. A felhasználó információhoz juthat a tünetei és a pollenkoncentráció összefüggésről. Ennek segítségével a felhasználó követheti, hogy a tünetek hogyan függenek össze az elmúlt napokban a tartózkodási helyének közelében mért légköri pollenkoncentrációval. Az adatbázis egész Európára érvényes, az irányítószám megadásával a felhasználó mindig az aktuális tartózkodási helyét rendelheti a tüneteihez, a megjelenő grafikonok görbéi arra a régióra vonatkozó pollen átlagértékeket mutatják a korábbi napokra vonatkozóan.

A tüneteket az érintett testrészekre vonatkozóan (szem, orr, stb.) ill. a tünetek súlyossága szerint, több fokozatban lehet megadni. Azt is számításba veszi a rendszer, hogy a felhasználó szed-e valamilyen gyógyszert a tünetei enyhítésére. A rendszert évtizedek óta hagyományos formában gyűjtött betegnapló adatok és statisztikai modellek alapozták meg. A pollennapló tartalma az OKI szakértőinek legjobb tudása szerint lett összeállítva, figyelembe véve az aerobiológia legújabb tudományos eredményeit és elméleteit. Mindezen tartalmak, az interaktív modulok és szolgáltatások célja nem az orvosi tanácsadás helyettesítése, és nem alkalmasak egyéni diagnózis felállítására vagy tanácsadásra, vagy bármiféle kezelés megalapozására.

A pollennapló vezetéséhez díjmentesen lehet regisztrálni, a szolgáltatott pollen adatok ingyenesek. A készítők abban a reményben hozták létre ezt a szolgáltatást, hogy a pollenadatok személyre szabott formában még hasznosabb információt szolgáltassanak az egészségük védelme érdekében.

FIGYELEM!!
A Pollen Napló tartalma nem helyettesíti a szakorvosi tanácsadást, kezelést.

(TMKH Népegészségügyi Főosztály)