Március 20-tól fogad ügyfeleket a vasútállomás épületében a legújabb Kormányablak a megyeszékhelyen. A hétfői megnyitó ünnepségen a vendégeket Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja köszöntötte, aki elmondta, hogy a nyíregyháziak mellett az átutazók is elintézhetik hivatalos ügyeiket a Kormányablakban.

Habár Nyíregyházán már két helyen volt eddig is Kormányablak, előfordult, hogy a sok ügyfél miatt jelentősen megnőtt a várakozási idő. Az új helyszín működésbe lépésével csökken a városközponti helyszínek leterheltsége is. Mivel tavaly közel 275 ezer ügyet bonyolított le a belvárosi Okmányiroda és Kormányablak, szükség volt további helyszín kiépítésére. Kormánymegbízott úr megemlítette, hogy a megyében immár 23 Kormányablak található. A jövőben pedig újabb településeken nyílnak Kormányablakok, illetve egy mobil KAB is hamarosan szolgálatba áll.

Az ünnepélyes megnyitón Dr. Szabó Tünde államtitkár asszony az ügyintézés gyorsaságát, míg Dr. Danku Csaba helyettes államtitkár az ügyfélbarát kiszolgálást emelte ki. Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő elmondta, korábban már jelezték az új kormányablak szükségességét, s most a projekt meg is valósult. Dr. Kovács Ferenc polgármester is üdvözölte az új létesítményt, mely a közelben lakók kiszolgálása mellett tehermentesíti a másik két helyszínt. Pál László, a MÁV stratégiai vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy  a megyeszékhelyek vasútállomásain létesített kormányablakok ötlete már 6 évre nyúlik vissza, s most Nyíregyházán az ötletből valóság lett.

Az ünnepi beszédek után a történelmi egyházak képviselői megáldották a Kormányablakot, majd szalagátvágással ért véget az ünnepség.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)