Dr. Polgári András főigazgató javaslata alapján, Román István kormánymegbízott 2018. december 1-én Dr. Gégény Zoltánt nevezte ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal igazgatójának. Az új igazgató december 4-én, a járási hivatalvezetők és a főosztályvezetők előtt vette át megbízólevelét kormánymegbízott úrtól.

Dr. Gégény Zoltán 1968-ban született Nyíregyházán. Felsőfokú tanulmányait a Bessenyei György tanárképző Főiskolán kezdte itt szerezte első diplomáját általános iskolai tanár-népművelő végzettséget szerezve. Tanulmányait a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatta, jogi diplomáját 1996-ban vehette át. A közszférában 1991-óta dolgozik, 1997-ig töltötte be a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzat Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézetének általános igazgató-helyettesi pozícióját. 2010-ig osztályvezetőként dolgozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámügyi Hivatalában. 2011-től mostani kinevezéséig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztályát irányította.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)