A minden évben, november harmadik csütörtöki napján megtartott „Ne gyújts rá!” Világnap egy nemzetközi mozgalom formájában indult útjára 1974-ben az Amerikai Egyesült Államokból. Célkitűzése, hogy minden évben legyen egy olyan nap, amikor a dohányzó emberek nem gyújtanak rá, illetve a társadalom figyelme ráirányul a dohányzás és a passzív dohányzás okozta káros következményekre.

A nemzetközi világnap célja a jelenlegi és következő generációk védelme nem csak a dohányzás pusztító egészségügyi következményeitől, hanem a dohányzás okozta társadalmi, környezeti és gazdasági negatív hatásaitól is.

A világon mintegy 1,3 milliárd ember dohányzik, szenvedélyük miatt évente 4 millióan vesztik életüket, ebből közel 20% a nők köréből kerül ki. Magyarország a dohányzást tekintve a világranglistán dobogós helyre került. Évente közel 35 000 ember veszíti életét a dohányzással összefüggő betegségek következtében. Ez az egy évben előforduló halálesetek mintegy 20%-át teszi ki. Nemcsak a felnőttek, hanem sajnos a fiatalok is egyre többen váltak és válnak a cigaretta rabjává, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy minden ötödik 10 éves már elszívta az első cigijét. A 13 évesek között már 50 százalékos az arány, 10 kezdő középiskolásból pedig már 7 cigizett.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők dohányzással összefüggő halálozása kedvezőtlenebb, mint az országos mortalitás. A megyénk területi különbözőségeit elemezve a 2012-2016 közötti időszakra sajnos megállapítható, hogy a férfiak esetében az összhalálozás és a korai halálozás vonatkozásában a nyíregyházi járásban élő 15-64 éves korcsoportba tartozó férfiak kivételével minden járásban kedvezőtlenebb a dohányzással összefüggő halálozás az országos átlaghoz képest. A nők esetében csak a nyíregyházi és nagykállói járásban élő, a 15-64 éves korcsoportba tartozók esetén alacsonyabb a dohányzással összefüggő halálozás az országosnál (HaMIR, 2017).

A dohányzás szövődményeként olyan halálos betegségek alakulnak ki, mint a szívinfarktus, az agyvérzés, a COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) vagy a különböző daganatos betegségek (tüdőrák, gégerák, szájüregi rák, hasnyálmirigy-, vastagbél-, vese- vagy hólyagrák). A dohányzás visszaszorítása az egyik leghatékonyabb népegészségügyi beavatkozás, melyben szerepe van a rászokás megelőzésének és a leszokás támogatásának egyaránt. A dohányzás visszaszorításának elsődleges eszköze a rászokás megelőzése, a gyermekkorban történő dohányzás ellenes kampányok révén. A leszokási próbálkozások a magukra utalt dohányzóknál csak nagyon ritkán sikeresek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megdöbbentő adatok, a károsító hatások ismerete még nem elég a cigarettázás abbahagyásához. A dohányzásról való leszokás folyamatában az első és legfontosabb tényező az akaraterő, illetve a motiváció. A nikotin és a pszichés függőség csökkentése csak ennek meglétét követően érhető el, azonban talán az egyik legfontosabb tényező a pozitív hatású támogató környezet biztosítása. A szakemberek számára azonban ma már rendelkezésre állnak a leszokást segítő hatékony gyógyszerek is. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság vezetésével európai szintű szakmai irányelvek szerint kiképzett orvosok és egészségügyi szakdolgozók állnak készen országszerte, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, hogy segítsék a dohányzókat a leszokásban. A 2012-ben megalakult Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központban pszichológusok és orvosok nyújtanak telefonos tanácsadást a 06 80 44 20 44 telefonszámon, ami ingyenesen hívható az év minden napján, 0-24 óra között.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a megye középfokú oktatási intézményeiben tanuló fiatalok részvételével, egy három napos önkéntes középiskolai kortárssegítő képzés szervezésével csatlakozott a világméretű mozgalomhoz. A Népegészségügyi Főosztálya munkatársai arra kérik a megye lakosságának dohányzó tagjait, hogy a „Ne gyújts rá!” Világnap alakalmával szenteljen külön figyelmet a saját- és közvetlen környezetűk dohányfüst menteségére, valamint ezen a napon ne gyújtsanak rá, és ha ez sikerült, akkor másnap és később sem nyúljanak a cigarettához.

(Népegészségügyi Főosztály)