2017. június 21-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatalának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztálya szervezésében idén második alkalommal kerül megrendezésre a munkavédelmi és munkaügyi nyílt nap, melynek helyszíne a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kisvárdai Járási Hivatala (4600 Kisvárda, Szent L. u. 7-11.) lesz.

A rendezvény időtartama: 10 órától – 15 óráig

A nyílt nap központi témája a munkavédelem és a munkaügy a közfoglalkoztatásban.

E kérdéskör kapcsán munkaügyi területen Fekete Szilvia munkaügyi szakügyintéző tart majd előadást a közfoglalkoztatásra vonatkozó munkaügyi jogszabályok és gyakorlati alkalmazásuk a munkaügyi hatóság szemszögéből.

Munkavédelmi területen Dr. Szabó Erika osztályvezető tart előadást „Munkavédelem a közfoglalkoztatásban” címmel.

A rendezvényen meghívott előadóként Tóth Róbert munkaegészségügyi szakember is részt vesz, aki a közfoglalkoztatás munkaegészségügyi kérdéseit fogja taglalni.

Továbbá a Tűzmegelőzési Kft. ügyvezetője Gyöngy Tamás a játszóterek időszakos felülvizsgálatával kapcsolatos tudnivalókat fogja előadni az érdeklődők részére.

A nyílt nap keretében igazolást állítunk ki (munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 75. § c.) pont) a meghívott munkavédelmi képviselők részére.

Továbbá lehetőséget biztosítunk arra, hogy a megjelent meghívottak a szakterületet érintően kérdéseket tegyenek fel az erre kijelölt munkavédelmi és munkaügyi szakügyintézőnek, melyek tanácsadás keretében a vonatkozó jogszabályok és módszertani útmutatók alapján megválaszolásra kerülnek.

A rendezvényre Tisztelettel várunk minden érdeklődőt, különös tekintettel a közfoglalkoztatásban érintett munkáltatók képviselőit és munkavédelmi szakembereiket!

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal)