Ismét telt házas eseménynek adott helyt 2017. december 05-én a Megyeháza Bessenyei terme. Ez alkalommal a Megyei Diáksport egyesület tartotta díjátadóval egybekötött gáláját, melyen száznál is több diák, testnevelő, valamint a sportot szerető és támogató vendég vett részt.

Először Szabó István köszöntötte az Országos és Megyei Diáksport vezetőit, valamint a díjátadásra érkezett diákokat, akik a mindennapos feladataikon kívül a sportolásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Közülük sokan nemcsak a Diáksport Egyesület keretein belül sportolnak, hanem különféle egyesületek igazolt sportolói is.

Második felszólalóként Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a gála előtt Baracsi Endrével, az SZSZB DSE elnökével arról beszélgettek, hogy a megye és a megyeszékhely sportja nagyon jól működik együtt. Megemlítette a kormány nagy sportberuházásait, melynek során új csarnokok, tornatermek és számos kondipark is épült az elmúlt időszakban. Ez azért is fontos, mert a sportoláshoz nem elég a lelkesedés, arra alkalmas helyek is kellenek. Sőt, szükség van a sportoló fiatalokat támogató pedagógusokra is.

Nyíregyháza vonatkozásában a Continental Aréna fejlesztését hozta fel példának a fejlesztésre. A megyeszékhelyen a jövőben a jégpálya építése, az atlétikai centrum kialakítása, valamint a Városi Stadion fejlesztése esedékes.
Az idei év is jó diáksport-eredményeket hozott például kosárlabdában, kézilabdában és úszásban is. Véleménye szerint a sportolást már fiatal korban érdemes elkezdeni, hogy felnőttként is helyt tudjanak állni.

Baracsi Endre, a Szabolcs Szatmár-Bereg megyei Diáksport Egyesült elnöke megnyitójában hangsúlyozta, hogy van értelme a munkának, s ennek a munkának a gyümölcse látszik a jó eredményekben.  A megyében több mint 11 ezer gyermek érintett a diáksportban, így a diáksport komoly lehetőséget biztosít a diákok számára. Megnyitója végén köszönetet mondott munkatársainak az eddig végzett munkáért.

Molnár László, a Magyar Diáksport Szövetség stratégiai osztályvezetője Balogh Gábor világbajnok öttusázó üdvözletét tolmácsolta a megjelent vendégeknek. Elmondta, hogy mindig nagy örömmel jön Nyíregyházára. Kiemelte, hogy ilyen összefogást a sportért nem látni az országban. Ez az összefogás is a befektetett munka eredményességét jelzi. Gratulált a vasváris röplabdások korcsoportos bajnoki címéhez.

A köszöntések után került sor a Jó tanuló-jó sportoló díjak átadására. A nagyszámú díjazott diák Baracsi Endrétől és Molnár Lászlótól vehette át a díjakat. Ezután a legeredményesebb általános iskolákat és középiskolákat jutalmazták. Polgári András Főigazgató és Sitku Ernő a diáksportban közreműködő testnevelőket és társadalmi aktívákat díjazták. A díjátadás utolsó eseményeként Molnár László és Baracsi Endre a nyugdíjba vonuló testnevelőknek adtak át elismerést.

A Megyei Diáksport gála Polgári András Főigazgató Úr záróbeszédével ért véget, aki Román István kormánymegbízott úr köszönetét tolmácsolta, hogy ilyen tanulók és tanárok vannak itt, akik a megye jó hírét továbbviszik az országban. Köszönetet mondott a sportolóknak, akik korán kelnek, és áldozatokat hoznak a siker elérése érdekében. Háláját fejezte ki a szülőknek és a családoknak is, valamint a testnevelőknek.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)