2018. januárjától több megyei járás lakóinak vált könnyebbé az élete azáltal, hogy megnyíltak a Kormányablakba integrált NAV ügyfélszolgálati pontok. Január 19-én, pénteken, Kisvárdán és Záhonyban került sor az ünnepélyes átadóra.

Kisvárdán dr. Dienes Melinda Járási Hivatalvezető köszöntötte az ünnepélyes átadón megjelent vendégeket. Tamásné Czinege Csilla, adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy 2018-ra másfélszeresére bővült az ügyintézési helyek száma az országban, s ezeknek több mint fele már Kormányablakba integrálva található meg. A NAV ezzel is szolgáltató jellegét erősíti. A kezdő vállalkozók számára létrehozott mentorprogram, a NAV által elkészített 4,8 millió munkavállalói adóbevallás szintén a NAV segítő szándékát mutatja meg.

Román István Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott Szent Lászlót és korának azon törekvését emelte ki, melyben egy erős állam létrehozása volt a cél. Ezt a törekvést állította párhuzamba a jelen korral is. Hangsúlyozta, hogy a kormányablakokban bővülnek az igénybe vehető szolgáltatások, így az ügyfelek előtt újabb lehetőségek nyílnak. Megköszönte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Kisvárda és a Kormányhivatal munkatársainak áldozatos munkáját. Ünnepi köszöntőjét jókívánsággal zárta, további fejlődést, fejlesztéseket kívánva Kisvárdának és a térségnek.

Dr. Kazsuk Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója elmondta, hogy Kisvárda élete az utóbbi években jelentősen felpezsgett.  Ezt a NAV is tapasztalta, a kisvárdai ügyfélszolgálat is folyamatosan fejlődött. A jelenlegi helyszínen, ahol az ügyfelek egymásra épülő szolgáltatásokat tudnak igénybe venni, méltó körülmények között zajlik a kiszolgálás.

dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter is hangsúlyozta Kisvárda fejlesztéseit, a várost a „megye motorjá”-nak nevezve. A fejlesztések eredménye, hogy a térség meghatározó szereplőjévé lepett elő Kisvárda. Azért fontos a fejlesztés, mert a cégek alaposan feltérképezik, hogy mit tud a hely nyújtani, s csak azután telepítenek új központot egy adott területen. Fontosnak tartja a közigazgatás leegyszerűsítését, hogy az állampolgárok könnyen tudják elintézni hivatalos ügyeiket.

Az átadó ünnepség délután Záhonyban folytatódott. Halászné Laskai Szilvia, a Járási Hivatal vezetője köszöntötte a vendégeket, majd dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő szólalt fel. Elmondta, hogy Záhony különleges helyzetben van, hiszen határmenti térség, így a kereskedelem, s az ezzel kapcsolatos gazdasági együttműködés különösen nagy szerepet tölt be a város életében. A hivatalok együttműködése lakossági elvárás is, s ennek igyekeznek megfelelni. A cél a lakosság komfortérzetének javítása. Megköszönte a környező települések polgármestereinek a személyes részvételt, majd az ügyfélbarát közigazgatás fontosságának kiemelésével zárta köszöntőjét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal képviseletében dr. Polgári András főigazgató úr mondott köszöntőt, melyben a kormányablakba integrált NAV ügyfélszolgálati pontot újabb előrelépésnek nevezte. Amennyiben az ügyfelek gyorsan és hatékonyan el tudják intézni ügyeiket, több idejük marad a családra, több időt tudnak otthon tölteni.

dr. Kazsuk Attila elmondta, hogy a tárgyalások 2 éve kezdődtek az ügyfélszolgálati pont integrálásáról. Örömteli esemény, mert így a határon túli magyaroknak is könnyebben tudnak segíteni. Kiemelte, hogy a rendszer ügyfélbarát, de elfogulatlan és igazságos mindenkivel szemben.

Helmeczi László, Záhony polgármestere tájékoztatta a hivatalok képviselőit, hogy a térség megismerte és örömmel használja a NAV és a Kormányhivatal által biztosított új lehetőséget.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)