2017. november 8-án ünnepélyes keretek között került átadásra a fehérgyarmati és a csengeri járási hivatalok foglalkoztatási osztályai által használt, energetikai szempontból korszerűsített épületek. A 66 millió forintból korszerűsített fehérgyarmati és a 22 millióból megújult csengeri épületet dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár adta át.

Koradélután Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár, Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője, dr. Péter Csaba, Fehérgyarmat Város polgármestere és Karaova Magdolna, a Fehérgyarmati Járási Hivatal hivatalvezetője adta át a Fehérgyarmati Járási Hivatal Foglalkozatási Osztályának megújult épületét.

Román István kormánymegbízott köszöntőjében kiemelte, hogy elsődleges cél, hogy a Kormányhivatal megyei intézményrendszerét folyamatosan fejlesszük, jobbá, korszerűbbé tegyük annak érdekében, hogy az állampolgárok magas színvonalú ügyintézésben részesülhessenek. A fejlesztéseket bemutatva elmondta, hogy a Fehérgyarmati Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának épülete a KEHOP-5.2.2-16-2016-00006 Épületenergetikai fejlesztések a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalnál című projekt keretében több mint 66 millió forintból újult meg. A jövőre kitekintve elárulta, hogy hamarosan elindul az új járási hivatali épület megépítése.

Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a kormány egyik legfontosabb célja 2010-ben az ügyintézési kultúra megújítása volt, amely a kormányhivatalok létrehozásával, a kormányablakok országos hálózatának és a járási hivatalok kialakításával azt a célt szolgálta és szolgálja ma is, hogy az állampolgárok ügyeiket egyszerűbben, gyorsabban, hatékonyabban intézhessék. „Ennek a mostani fejlesztésnek köszönhetően kulturált környezetben szolgálhatják ki az ügyfeleket, s a kollégák munkakörülményei is javultak. Külön öröm, hogy a munka 70–80 százalékát helyi vállalkozások végezték” – emelte ki a területi közigazgatásért felelős államtitkár. „… és amellett, hogy a felújított kormányhivatali épületek javítják a településképet, a program legfontosabb célja az energiamegtakarítás, ami akár 30 százalékos is lehet” – fűzte hozzá dr. Kovács Zoltán.

Dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője kifejtette: amennyiben tovább haladunk a 2010-ben megkezdett úton, a magyar közigazgatás elérheti azt a minőséget, amelyről híres volt a két világháború között.

A fehérgyarmati átadást követően Csengerben Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár, Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Forján Zsolt, Csenger Város polgármestere és Nagy Miklós, a Csengeri Járási Hivatal hivatalvezetője adta át a Csengeri Járási Hivatal Foglalkozatási Osztályának megújult épületét.

Román István köszöntőjében a fejlesztéseket bemutatva ismertette, hogy a Csengeri Járási Hivatal Foglalkozatási Osztályának épülete több mint 21 millió forint felhasználásával újult meg. Hangsúlyozta, hogy „Minden ilyen helyi fejlesztés, egy-egy újabb lépése annak a komplex, átfogó az egész megyére és az országra kiterjesztett munkának, amelynek célja a „Jó állam” megteremtése, fenntartása és fejlesztése.” A jövőbeli tervekre is kitért a kormánymegbízott, amikor bejelentette: „Csengerben nemsokára újabb lépcsőfokot tudhatunk magunk mögött, hiszen hamarosan átadásra kerül majd - terveink szerint december közepéig - a járási hivatal felújított tetőtere is.”

Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár ünnepi beszédében ismertette, hogy az államigazgatás megújítása az Emberi Erőforrások Minisztériumának létrehozásával kezdődött, a járási hivatalok megalapításával folytatódott. Az ügyintézési kultúra megújítása eredményeképpen csökkent a bürokrácia, az ügyfelek időt nyernek. „Az asztal ma nem elválaszt, hanem összeköt az ügyféllel" - fogalmazott az államtitkár.

Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében a jelenleg is folyamatban lévő mátészalkai fejlesztésekről ejtett szót, és hangsúlyozta, hogy minden egyes fejlesztéstől csak több lesz a térség.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal; Fotó: Pusztai Sándor)