Román István kormánymegbízott nyitotta meg a május 15-i karriernapot, mely immár a 13. alkalommal került megrendezésre. A számos kiállító között megtalálható volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal is, a Foglalkoztatási Főosztály munkatársai hasznos tanácsokkal szolgáltak az álláskeresőknek.

A rendezvény Vassné Dr. Figula Erika rektor asszony köszöntőjével kezdődött, majd a hallgatók sportos bemutatója után kormánymegbízott úr szólalt fel. Megnyitójában visszaemlékezett a Nyíregyházi Főiskolán eltöltött éveire. Ezután Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkaerő-piaci helyzetéről szólva elmondta, hogy az elmúlt időszakban rengeteg pozitív változásnak lehettünk tanúi. Folyamatosan csökkent a munkanélküliek száma, tavalyhoz képest újabb 4,1%-os csökkenés tapasztalható az év első négy hónapjában. A foglalkoztatottak száma ezzel párhuzamosan tovább emelkedik, 2017-ben elérte a 244 000 főt. Ez 14 ezerrel több, mint 2016-ban, és 64 ezerrel több a 2010-es adatokhoz képest. A jövőre utalva kormánymegbízott úr elmondta, hogy a Kormányhivatal a GINOP programokon keresztül 2018-ban mintegy 10 000 fő foglalkoztatását és képzését segíti elő.

A megnyitó után az érdeklődők nem csupán a kiállítók lehetőségeit térképezhették fel, hanem előadásokat hallgathattak meg, illetve a folyamatos programokon tesztelhették magukat állásinterjús szituációkban, emellett sok hasznos tanácsot kaphattak a jobb elhelyezkedés érdekében.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)