A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésére a korábbi évekhez hasonlóan 2017. július 1 - 2017. augusztus 31. közötti időtartamban idén is meghirdetésre kerül a „Nyári diákmunka” központi munkaerő-piaci program, mely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint 320 millió forint forrásból valósulhat meg. Ebből az összegből a tervek szerint mintegy 3400 diák foglalkoztatására nyílik lehetőség a nyári időszakban, emellett lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítéséhez is.

A „Nyári diákmunka” programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program indulásakor (2017. július 1-én) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (2017. augusztus 31-én) pedig még nem múlnak el 25 évesek.


A foglalkoztatást biztosító munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye lehet. A program a béreket támogatja, a 100 százalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás foglalkoztatás mellett. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált szakmunkás bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzetteknél 120 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 95 625 forint lehet személyenként és havonta.


Az önkormányzatoknak a járási hivatalokhoz kell benyújtani a felmerülő munkaerő igényüket. A diákok június 19-től regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.


A diákmunka segítségével a fiatalok olyan ismeretek, tapasztalatok birtokába is juthatnak, melyek segítik őket a későbbi munkavállalás során.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály)