A Continental Aréna udvara volt a helyszíne a III. Közfoglalkoztatási Kiállításnak, mely 2018. szeptember 6-án került megrendezésre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezésében.
A megye 74 települése mutatta meg, milyen termékek készülnek a közfoglalkoztatási program keretein belül.

Dr. Hoffmann Imre, foglalkoztatásért és vízügyért felelős helyettes államtitkár a program célját hangsúlyozta: Az a cél, hogy minél többen kerüljenek ki az elsődleges munkaerőpiacra a közfoglalkoztatásból. Jelenleg 143 ezer fő alatti a közfoglalkoztatottak száma az országban, ami 80 ezerrel kevesebb, mint két éve.
Román István kormánymegbízott a közfoglalkoztatottak által előállított termékek, valamint az előállításukhoz szükséges munka értékét hangsúlyozta. A megyei emberek felismerték településük lehetőségeit, s az ötletek megvalósításához a kormány forrást is biztosít.
A kiállításon díjaztak is, Penyige a fóliasátrakban termesztett zöldségeivel érdemelte ki az első helyet. Második helyezést ért el Tiszadada a száraztésztákkal, melyet saját tojófarmon termelt tojásból állítnak elő. Harmadik helyezett pedig Mátészalka lett, ahol a közfoglalkoztatottak által előállított kültéri padokat díjazta a zsűri.

 

 

 

 


(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)