Közös munkáról, természeti kincseink megóvásáról egyeztetettek Nyíregyháza-Császárszálláson a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya és a Hortobágyi Nemzeti Park szakemberei.

Áttekintették az elmúlt időszak jogszabályi változásait, és azokat a folyamatokat, amelyek során a két szervezet munkatársai közösen járnak el a természet- és környezetvédelmi feladatok ellátása során. A megbeszélésen részt vett Dr. Kovács Zita, a HNP igazgatója, valamint Román István kormánymegbízott is. Mindketten kiemelték, hogy a két szervezet között évek óta kiváló az együttműködés, amelynek köszönhetően hatékonyan és eredményesen látják el a természeti értékeink megvédésével kapcsolatos feladataikat.

(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)