Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Biró Norbert a megyei közgyűlés elnöke és Móring József Attila országgyűlési képviselő is jelent volt 2018. július 6-án este a XXVIII. Tóti Napok gálaestjén.

A település polgármestere, a képviselő-testület és város lakossága egész hétvégét átölelő programsorozattal készült, amelynek ünnepélyes megnyitóját a Városi Művelődési Ház színháztermében tartották.

A vendégeket Zsombok Lajos polgármester köszöntötte.

A kormánymegbízott, a közgyűlés elnöke és a képviselő is egyaránt hangsúlyozta a város kiemelkedő fejlődését, amely annak is köszönhető, hogy Lengyeltóti a megye egyik legaktívabb városa a projektek szempontjából.

További sikereket kívántak a jövőben is a település lakóinak és nagyon jó időtöltést a hétvégi programokhoz.

A gála zárásaként kitüntetéseket adtak át a város azon lakóinak, akik jelentős mértékben hozzájárultak a város fejlődéséhez, eddig elért sikereihez, eredményeihez.

A hétvége folyamán a lengyeltótiak asztalitenisszel, bor-, főző-, sakk- és horgászversennyel, népi játszóudvarral, zenekarok, együttesek fellépéseivel ünnepelték meg a XXVIII. Tóti Napokat.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)