Szerdán a Somogy Megyei Kormányhivatalban immár 14. alkalommal adhattak vért a kormányhivatal munkatársai, ismerőseik és családtagjaik a Kormánytisztviselői Véradó Hét keretein belül.

Statisztikai adatok szerint ma Magyarországon az emberek közel 75%-a legalább egyszer olyan helyzetbe kerül, hogy szüksége van vérre. Ezzel szemben nagyon kevesen mennek el vért adni, alig 5%-os a véradási hajlandóság. Erre a különbségre igyekeznek felhívni a figyelmet a Minisztérium és a Vérellátó Szolgálat munkatársai az évente két alkalommal szervezett kormánytisztviselői véradással is.

Jellemző, hogy az akciót olyan időszakok előtt szervezik, amikor gyakoribb az átmeneti vérhiány: a nyár elején és a tél közeledtével.

A Kormánytisztviselői Véradó Hét országszerte öt munkanapon át tart, a Somogy Megyei Kormányhivatalban november 13-án zajlott.

A kaposvári véradásra délelőtt tíz órától délután három óráig várták az önkéntes véradókat. A véradáson 56 kormánytisztviselő jelent meg, hogy vérükkel „megmentsenek három életet”.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)