Sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes átadót szervezett a Claessens cégcsoport, valamint sertéstenyésztéssel foglalkozó partnere, a Pádpuszta Kft. 2018. július 19-én.

A lezárult beruházásaik kapcsán szervezett eseményen jelképesen átadásra került a Pádpuszta Kft. legmodernebb technológiával épült 4200 férőhelyes kocatelepe, amely 2.3 milliárd Ft-os zöldmezős beruházás keretében valósult meg. Emellett felavatták a Claessens Group Nagybaráti-pusztán található oktató- és látogatóközpontját, ahol elsősorban a Dél-dunántúli tanintézmények diákjai nyerhetnek betekintést a vállalat életébe, a mezőgazdasági munka szépségeibe.

A cégcsoport tevékenységének egyik legjelentősebb ága a sertéstenyésztés. Nagybaráti-és Kisbaráti-pusztán, valamint pádpusztai telepeiken Danbred vérvonalú tenyészállatokkal dolgoznak. A jó genetikának és a sertéstelepeken biztosított kiemelkedő körülményeknek, valamint a szakképzett gondozók munkájának köszönhetően a Magyarországon született malacok több mint 5%-a náluk nevelkedik.

Nagy István agrárminiszter köszöntőjében kiemelte, hogy az oktatóközponthoz hasonló létesítmények nagyon fontosak a mai diákok pályaorientációjában.

A rendezvényen részt vett Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Móring József Attila országgyűlési képviselő, Biró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Gombos Sándor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei elnöke, Füstös János Csurgó polgármestere és a cégcsoport tulajdonosai, vezetői.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)