Dr. Neszményi Zsolt beszéde az 1848. március 15-én kitört forradalom évfordulóján.

172 éve ezen a napon maroknyi fiatal egy régóta érlelt gondolattal vonult az utcára: véget akartak vetni Magyarország elnyomásának.

1848-49-es forradalmat és szabadságharcot joggal tartjuk számon a legnagyobb ünnepeink között, amely minden korban a magyar szabadság szimbóluma kell, hogy maradjon. Szabadságé, amely oly sok éven át csak álomként élhetett a magyar emberek szívében. Majd követeztek a 48-as események és az álomból – rövid időre ugyan - de valóság lett. Úgy gondolom, Ady Endre Köszvény-ország márciusa című versében jellemezte legjobban az akkori magyarságot:

„Az élén jártunk a világnak,

Micsoda áldott, nagy tusák.

Föltört a hunn szívből a láva,

Mi voltunk a világ Japánja

Akkor s maga az - Ifjuság.

Nép volt az és nem rongyos horda,

Az márciusban nem aludt:

Sziken nőtt, piros csoda-rózsa.

Bámult is a vén Európa,

Rómák lettek a hunn faluk.”

Feltört a láva, mint ahogy kitört a magyar emberek szívéből a szabadság iránti vágy, amelyet hosszú éveken át el kellett nyomniuk. Magyarország a forrongó Európa szívében, akár egy gyönyörű rózsa szárba szökkent, nőni kezdett, kivirágzott, majd sajnos 1849. október 6-án elhervadt. Ugyanakkor teljesen sohasem halt el, hiszen küzdelmes évszázadok árán, de jelenleg, 2020-ban ismét virágzik.

1848. március 15-én vér nélkül győzött a magyar forradalom, majd 1848 tavaszán megszületett, és április 11-én szentesítésre került az a 31 törvény, amely biztosította Magyarország polgári modernizációját, az elavult és fejlődést gátló feudális kötöttségek megszüntetését, és az ország birodalmon belüli önállóságát. Megcsillant a remény arra, hogy a feudalizmus alapjainak eltörlésével egy, az akkori kornak megfelelő, a modernizáció útjára lépő ország lehetünk.

A magyar forradalom szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. A Pákozd, Tápióbicske, Isaszeg a magyar történelem legendás csatái közé emelkedtek.

A későbbi fegyveres ellenállás, a szabadságharc döntő pillanatai közé tartozott az 1848. július 11-i országgyűlés is, amikor Kossuth javaslatára megszavazták 200.000 újonc felállítását.

Kossuth így kezdte beszédét:

Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhívjam, mentsék meg a Hazát, e percnek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat keblemre. Úgy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely felkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek vagy gyengék, örök halálba süllyedjenek; ha pedig van bennük életerő, örök életre éledjenek.

Amikor azt kérte, hogy adja meg a képviselőház a 200.000 főnyi katonát, s az erre szükséges pénzerőnek előteremtését, a képviselők helyükről felugorva kiáltották: „megadjuk!”.

Példaértékű kell, hogy legyen számunkra ez a pillanat, amikor az országgyűlés tagjai egy emberként, gondolkodás nélkül támogatták Kossuth javaslatát. Örök érvényű igazság az, hogy összefogás nélkül nincs előrelépés és igaz ez az élet bármely területére. Fel kell ismernünk, hogy csak együttműködve, egy országként cselekedve van jövőnk. A fejlődés rögös útjára ráléptünk ugyan, de a munka – amelyet csakis egy nemzetként tudunk végezni - csak most kezdődik.

Őseink 1848-ban lerakták a 21. század demokratikusan működő Magyarországának alapjait is a rendszeresen ülésező országgyűlés összehívásának, a felelős magyar minisztérium felállításának, a közteherviselés, illetve a törvény előtti egyenlőség kivívásával.

Noha forradalmunk – orosz segítséggel ugyan – de elbukott, eredményeit bizonyítja, hogy az elért vívmányokat, mint például a jobbágyok felszabadítását, a közteherviselést, valamint a törvény előtti egyenlőség követeléseit, a szabadságharc leverése után sem merték eltörölni.

Jókai Mór szavaival élve mondhatom: „Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-e az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek.” 172 év elteltével büszkén állíthatom, hogy nem feledtük el ezt a napot, amelyen a magyarok kinyilatkoztatták szabadság utáni vágyukat. A napot, ami egy eseménysorozatot indított el, amelynek hatására kezdetét vette a polgári átalakulás Magyarországon.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei mindennapi életünk során is példaként kell, hogy előttünk lebegjen. Számot kell vetnünk, el kell gondolkodnunk azon, hogy elődeinknek mennyit kellett – és a mai napig kell nekünk is - küzdeni és szenvedni azért, hogy ma egy független és demokratikus országban élhessünk.

 

Dr. Neszményi Zsolt

kormánymegbízott

(Somogy Megyei Kormányhivatal)