Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, aki egyben a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke is, részt vett és köszöntőt mondott a „KÖTÉL” telephelyén, Kaposváron, 2018. október 12-én a Mecsek és Somogy Mentőcsoportok állományának nemzeti minősítő gyakorlatán.

A gyakorlaton megjelenteket köszöntötte Wéber Antal tü. dandártábornok is, mint a minősítő gyakorlat házigazdája.

Az önkéntes mentőszervezetekre vonatkozó Nemzeti Minősítési Rendszer követelményeinek megfelelően a mentőcsoportoknak ötévente meg kell újítani a minősítésüket. A két megyei mentőcsoport közös újraminősítő gyakorlatának megtartására 2018. október 12-14. közti időszakban kerül sor kaposvári helyszíneken.

A háromnapos próbatétel során az árvízi és vízi mentési képességek, komplex árvízi védekezés, vezetés-irányítás, logisztikai képesség, kötéltechnikai mentő, alapvető vízkár-elhárítási és búvár tevékenység végrehajtását vizsgálják a minősítők.

A gyakorlat célja az elemi csapások, kedvezőtlen időjárási viszonyok és árvíz következtében kialakuló veszélyhelyzetek elhárítására való felkészülés. Az elméleti felkészítést követően különböző szituációs feladatokon keresztül – a képességeknek megfelelően – terepen is bizonyítják gyakorlati tudásukat a csapatok.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)