„A XIV. Somogy Megyei Fotópályázat” eredményhirdetésére és a kiállítás megnyitójára került sor a Kormányhivatal Galériában 2019. január 07-én, a Megyehét programsorozatának keretein belül.

A Somogy megyei fotópályázatot 1983-ban hirdették meg először. Később a Somogy Megyei Önkormányzat támogatta a pályázat létrejöttét. Az idei évben már 14. alkalommal hirdettek eredményt.

A megyei önkormányzat által kiírt pályázatban olyan műveket vártak, amelyek Somogyország épített és természetes környezeti, kulturális értékeit, eseményeit, rendezvényeit, hagyományait, maradandó értékeit, a somogyi emberek mindennapjait mutatják be oly módon, ahogy azt a somogyi polgárok látják.

Az alkotókat és a vendégeket Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott köszöntötte, majd a rendezvényt megnyitotta Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke.

A 48 pályázótól beérkezett 221 fotóból szakmai zsűrizés után 30 kép került kiállításra a Kormányhivatal Galériájában, amelyek közül az alábbi három helyezést is elért.

I. helyezett: Gschwindt Márk „Testőr” című képe

II. helyezett: Narbutt Daria „Varázslatos Balaton” című alkotása

III. helyezett: Trevisán Fanni „Csak egy átlagos nap” című fotója

A díjakat Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Bedő Kornél, a Compur Fotóklub elnöke adta át.

A pályaművek 2019. január 25-ig tekinthetők meg a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériájában.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)