Három új elektromos VW e-Golf típusú autóval gyarapodott a kormányhivatal flottája.

A kormány az infrastruktúra kiépítése és az elektromobilitás terjesztése érdekében hozta létre az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft.-t. Az állam célja, hogy a hazai autóparkban 2030-ra az árammal hajtott járművek aránya elérje a 30 százalékot.

Az ünnepélyes átadón, 2018. március 29-én köszöntőt mondott Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, Borhi Zsombor Kaposvár Megyei Jogú város alpolgármestere, Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott és dr. Ugron Gáspár Gábor az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Jelen volt dr. Kovács Katalin Kaposvár Megyei jogú Város Hivatal Környezetfejlesztési Igazgatójának igazgatója és Harasztiáné dr. Süveges Zsuzsanna a Kaposvári Járási hivatal vezetője.

A kormánymegbízott elmondta, a három gépjárművel a kormányhivatal dolgozói Somogy megye egész területén fognak közlekedni, ezzel is csökkentve a levegőjébe jutó károsanyag-kibocsájtást. A kormánymegbízott hangsúlyozta, a fenntartható fejlődés egyik kulcsfontosságú eleme az elektromobilitás fejlesztése, ezért bejelentette, hogy az idei évben növelni fogják az elektromos autók számát.

A kormány az elektromobilitási növekedés érdekében már pályázatot írt ki a 15 ezer főnél nagyobb települések önkormányzatai számára töltőállomások telepítésére. Emellett az állam segíti a cégek és magánszemélyek beszerzéseit is, a tavaly szeptemberben indult elektromos autóvásárlási programban már több mint 600 jármű megvásárlásához biztosított támogatást. Jelentős változás a szabályozási környezet könnyítése is, mivel a tisztán elektromos meghajtású járművek után nem kell regisztrációs adót, cégautó- és helyi gépjárműadót, forgalomba helyezési és vagyonszerzési illetéket fizetni.

Az elektromos gépkocsik kulcsait dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott vette át Ugron Gáspár Gábor ügyvezető igazgatótól, amelyeket az ünnepséget követően a meghívott vendégekkel együtt ki is próbáltak.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)