6 év után nyílt újra kiállítása a Kormányhivatal Galériában Kurucz Miklósnak. A festőművész munkáinak témája változatos. Van, hogy egy vasútállomás pillanatképét festi vászonra, de a különleges táji világ is megihleti.

- Alkotásait a lendület és az útkeresés jellemzi – mondta köszöntőjében Lőrincz Sándor, galériavezető, aki hangsúlyozta: bár fiatal művészről van szó, Kaposváron már többször is láthatta a közönség a munkáit.
Kurucz Miklós tárlatát dr. Giber Vilmos, a Klebelsberg Kunó Középiskolai Kollégium igazgatója ajánlotta a művészetkedvelő közönség figyelmébe. Mint kiemelte: az alkotó 2009 óta vezeti az intézmény tehetségműhelyét, amely nemcsak a kollégiumban élő fiatalok számára nyitott.

A fiatalok segítése mellett az alkotásra is jut ideje Kurucz Miklósnak, aki képeivel nem másoknak, mindinkább magának szeretne megfelelni. Azonban, ha festményei elnyerik a közönség tetszését is, az örömmel tölti el – hangzott el a tárlatmegnyitón.

Kurucz Miklós kiállítása 2017. október 25-ig látható a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériában.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)