Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott is részt vett 2018. március 27-én a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Dr. Baka József Diagnosztikai, Onkoradiológiai, Kutatási és Oktatási Központ épület Diagnosztikai épületének névadó ünnepségén.

Köszöntő beszédet mondott dr. Ónodi-Szűcs Zoltán Egészségügyért Felelős Államtitkár, dr. Németh László az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, Szita Károly Kaposvár város polgármestere és Gelencsér Attila országgyűlési képviselő.

Az ünnepi műsort követően Horn Péter akadémikus emlékezett meg Dr. Baka Józsefről, aki a Kaposvári Egyetem volt tanára és gazdasági főigazgatója, valamint Kaposvár Megyei Jogú Város volt alpolgármestere, meghatározó szerepe volt a felsőoktatási intézmény agrárprofiljából kifejlődő humán egészségügyi szolgáltatói tevékenység létrehozásában.

A rendezvény zárásaként dr. Mátrai Márta az Országgyűlés háznagya és dr. Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár felavatta az emléktáblát, majd a meghívott vendégek megtekinthették a felújított épületet.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)