Húsz munkáltató mintegy száz állásajánlata közül választhattak az érdeklődők a „Siófok és térsége helyi foglalkoztatási helyzetének javítása” paktum keretében megtartott karriernapon.

A siófoki Gábor Dénes Főiskola campusán rendezett eseményen összesen 20 munkáltató vett részt kiállítóként, önálló standdal, konkrét állásajánlatokkal és képviselettel, valamint a nehéz- és könnyűipar, a szolgáltatás, kereskedelem, sőt a fegyveres testületek is képviseltették magukat.

A kiállításon, a nap folyamán közel 100 állásajánlati lehetőségből választhatott a több száz érdeklődő.

A Somogy Megyei Kormányhivatal által szervezett eseményt Vetési Bernadett főigazgató nyitotta meg. Elhangzott, hogy a rendezvény kiemelt célja, hogy az álláskeresők és a térség - főként a Balaton-part munkaerő-piaci lehetőségei iránt érdeklődő látogatók- számára információkkal, álláshelyek közvetítésével járuljon hozzá a foglalkoztathatóság esélyeinek növeléséhez, kézzel fogható kapcsolat alakulhasson ki a cégek és a leendő munkavállalók között.

A karriernapon megjelenteket Simonné Hornyák Valéria, a Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője köszöntötte, beszédet mondott Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője és Huszti Gábor a közgyűlés alelnöke, továbbá jelen volt a Siófoki Járási Hivatal vezetője, dr. Kiss Pál is.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)