A Rádió Orient műsorában beszélt 2017 első félévének fontosabb történéseiről dr. Neszményi Zsolt. A kormánymegbízott többek között a márciusban átadott új kormányablakról és a Somogy Megyei Kormányhivatal vállalkozóknak szervezett fórumáról is szólt az interjúban.

Somogy 10., Kaposvár 3. kormányablaka nyílt meg márciusban a megyeszékhely felújított vasútállomásán. Az ügyfelek rendelkezésére itt 5 munkaállomás áll. Mint azt a kormánymegbízott a rádiós interjúban elmondta: a közeljövőben posta pont is nyílik itt. Ez az ügyfelek igénye volt, tette hozzá dr. Neszményi Zsolt. A postai szolgáltatások során nemcsak a kormányablak ügyfeleinek befizetését lehet intézni, hanem csekkeket is fel lehet majd itt adni.

Az interjúban a földhivatal új ügyfélszolgálatáról is beszámolt a kormánymegbízott. A megújult épületben a Kaposvári Járási Hivatal illetékességi területéhez tartozó 78 település tekintetében látják el a hatósági feladatokat.

A Rádió Orient műsorában dr. Neszményi Zsolt beszélt az immár második alkalommal szervezett somogyi vállalkozói fórumról is. A Somogy Megyei Kormányhivatal kaposvári programján idén tavasszal 21 cég képviselője vett részt és tájékozódott, többek között a foglalkoztatást segítő támogatási lehetőségekről is.

A Balaton-partján a turisztikai szezon kezdete előtt is várták a vállalkozókat, kifejezetten a vendéglátókat. A Somogy Megyei Kormányhivatal több szakterülettel képviseltette magát a KISOSZ rendezvényén, ahol a jogszabályi változásokról, az ellenőrzések tapasztalatairól is tájékoztatták a résztvevőket. Mint azt dr. Neszményi Zsolt az interjúban hangsúlyozta: a hatóságnak nem a büntetés a célja, hanem a szabályok betartatása, legyen szó népegészségügyről, fogyasztóvédelemről, élelmiszerbiztonságról vagy éppen munkavédelemről.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával kötött együttműködésről a kormánymegbízott hangsúlyozta: a kormányhivatal hatóságként segíteni kívánja a megyei agrártársadalmának erősítését. A tavasszal kötött megállapodás is ezt a célt szolgálja.

- Fontos a példamutatás, ezért is csatlakoztam – mondta az önkéntes területvédelmi tartalékos egységek alakulásáról dr. Neszményi Zsolt. Mint ismert, a Magyar Honvédség átalakítja önkéntes tartalékos rendszerét, ennek keretében jönnek létre a járási századok. Somogyban 8 ilyen század alakul, amelyek a helyi közösségek védelmét tudják növelni, akár honvédelmi tevékenység során, akár katasztrófahelyzetben.

Az egységes kérelem kifizetések kapcsán a Rádió Orient műsorában a kormánymegbízott kiemelte: ez a legnagyobb gazdálkodói kört érintő támogatási lehetőség. 2016-ban országosan több mint 173 ezer kérelem érkezett be, ebből Somogy megyében 6350. A kifizetés pedig nemcsak országosan, hanem Somogyban is nőtt.

A teljes interjú az alábbi linken hallgatható meg:
http://www.radioorient.hu/adasok/2017-07-13_neszmenyi_zsolt

(Somogy Megyei Kormányhivatal)