A Somogy Megyei Kormányhivatal címertermében augusztus 20. alkalmából köszöntötték azokat a dolgozókat, akik munkájukat kiemelkedően, kollégáik és az ügyfelek megelégedésére végezték és végzik.

A kormánymegbízott köszöntőjében kiemelte, hogy a kormányhivatali tevékenység a feladatok megoldása során gyors és gördülékeny, amely hozzájárul a gazdasági versenyképesség növekedéséhez. Ehhez elengedhetetlen az egyensúly, hiszen így születhetnek jó eredmények. Az elismerésben részesülő kollégák munkája mindannyiunk dicsősége – mondta köszöntőjében dr. Neszményi Zsolt.

Szent István intelmeit és törvényeit megingatni hosszú-hosszú évek során sem sikerült, erős alapokra épült. A kormánymegbízott köszöntője zárásaként magyar királyunk egyik intelmét idézte - „Semmi sem emel fel, csakis az alázat.”, végül személyesen gratulált – oklevélátadás keretében - az elismerésben részesülő kollégáknak.

Augusztus 20. alkalmából elismerő oklevelet vehetett át a Somogy Megyei Kormányhivatalban:

Petz Zsuzsanna, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztályának földforgalmi szakügyintézője;

Gordosné Tóth Eszter, a Népegészségügyi Főosztály titkársági asszisztense;

Baráti Anikó, a Társadalombiztosítási Főosztály Adatbázis-kezelési, Méltányossági és Megtérítési Ügyek Osztályának megbízott osztályvezetője;

Fehérvári-Vass Eszter, Foglalkoztatási Főosztály közfoglalkoztatási osztályvezetője;

dr. Esküdt Vanda, a Hatósági Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály gyámügyi szakügyintézője;

Imre Krisztina, az Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Normatív Támogatások Kérelmezési Osztályának kérelmezési vezető szakreferense;

Csécs Edina, a Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Pénzügyi és Számviteli Osztály dolgozója;

dr. Tóthmátyás Csaba, a Jogi, Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály Jogi és Perképviseleti Osztály kamarai jogtanácsosa;

Kovácsevics Jánosné Fehérvári Ildikó, a Barcsi Járási Hivatal ügykezelője;

Deák Alexandra, a Csurgói Járási Hivatal foglalkoztatási szakügyintézője;

Kackstädter Edit, a Fonyódi Járási Hivatal munkatársa;

Horváth Renáta, a Kaposvári Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának osztályvezető helyettese;

Halasné Csendes Zita, a Kaposvári Járási Hivatal kormányablak szakügyintézője;

Lajosbányai Eszter, a Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Osztályának ügyintézője;

Sovány Ferenc, a Kaposvári Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály Útügyi és Mérésügyi Osztály járművezetői vizsgabiztosa;

Kis-Dörnyei Lászlóné, a Marcali Járási Hivatal Kormányablak és Okmányiroda Osztály munkatársa;

Gyergyák Katalin, a Nagyatádi Járási Hivatal Földhivatali Osztályának ingatlan-nyilvántartási ügyintézője;

dr. Hosszu Attila, a Siófoki Járási Hivatal Földhivatali Osztály osztályvezetője;

dr. Tóth Ferenc, a Siófoki Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály osztályvezetője;

Nagy Gyula, a Tabi Járási Hivatal kormányablak ügyintézője.

Minden díjazottnak gratulálunk!

(Somogy Megyei Kormányhivatal)