Ünnepélyesen is megkezdődött a tanév a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központjában, ahol ebben a tanévben, a tavalyihoz képest nappali és levelező tagozaton mintegy 200 hallgató kezdheti meg tanulmányait. Az eseményen dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízottja is köszöntötte a diákokat.

- A Somogy Megyei Kormányhivatal hatóságként az egészségügy több területéhez is kötődik, emellett a hivatali dolgozók egy része is egészségügyi végzettségű, akik közül többen éppen a kaposvári intézményben szereztek diplomát – mondta dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott.

A diákokat Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere, prof. dr. Repa Imre, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház stratégiai igazgatója, dr. Stromájer-Rácz Tímea, a kar Kaposvári Képzési Központjának igazgatója és dr. Betlehem József, a kar dékánja is köszöntötte.

Az ünnepélyes tanévnyitó keretében az elsőéves hallgatók köszöntése mellett átadták a Nemzeti Felsőoktatási és Demonstrátori Ösztöndíjakat. A hagyományoknak megfelelően az elsőévesek fogadalmat tettek az egyetemi hallgatóvá válással járó, továbbá az egészségügyi és szociális szakokhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére.

A PTE kaposvári Képzési Központban az egészségügyi gondozás és prevenció alapszakon védőnő és népegészségügyi ellenőr, orvosi diagnosztikai analitikus alapképzési szakon radiográfus és laboratóriumi analitikus képzés zajlik, de az orvosdiagnosztikai analitikus felsőoktatási szakképzési szak is megtalálható az intézmény képzési palettáján.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)