Megnyílt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NKI) Boldogasszony kiállítása a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériájában.

Az NKI Kárpát-haza Galériájának tárlatát Lőrincz Sándor galériavezető nyitotta meg. A kiállításon 55 kortárs magyar művész sorában egy somogyi, Nemes István, somogyfajszi lakos is megtalálható, aki három éve utazik a Kárpát-medencében, ahol a Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély után, idén visszatért az Anyaországba.

A kiállítást bemutatták Krakkóban, Czestochowában, októberben Rómába érkezik. A tárlatot minden városban neves kiállító helyek, egyházi intézmények fogadták, fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a fogadó egyházmegye főpásztora, elöljárója, Kaposváron Varga László megyéspüspök.

A kormányhivatalban, 2019. május 14-én tartott ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Vetési Bernadett, főigazgató, aki hangsúlyozta, hogy a Boldogasszony-kiállítás jóval több egy fontos művészeti és kulturális eseménynél, jelentősége spirituális, hiszen Szűzanya kapcsolata a magyarsággal szellemi természetű, és semmi máshoz nem hasonlítható. Ahogy a Boldogasszony-kultusznak, úgy a tárlatnak is megtartó ereje van közösségeink, a magyarság számára. A kormányhivatal galériája már sok kiállításnak adott otthont, mégis, ez, a szakrális esemény az, amely valláshoz, a kereszténységünkhöz a legközelebb áll. A főigazgató hangsúlyozta az anyák fontos szerepét, a családok fenntartását, amelynek működéséhez elengedhetetlen a Szűzanya közbenjárása.

A jelen lévőket köszöntötte még Dér Tamás, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, aki a Boldogasszony Anyánk (Régi magyar Himnusz) egy részéből idézett:

„Kegyes szemeiddel, tekintsd meg népedet,
segéljed áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról, Édes hazánkról,

ne feledkezzél el szegény magyarokról.”

Szász Jenő, az NKI elnöke, a tárlat védnöke, köszöntőjében hangsúlyozta a hit megélését, a kortárs művészet tiszteletét.

Varga László megyéspüspök, a tárlat védnöke, azt kívánta minden látogatónak, hogy legyen Mária a patrónusa és kiemelte, hogy a hitet szolgálja e kiállítás.

Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója a kiállítás igazi küldetését emelte ki, vagyis azt, hogy az elszakadt nemzettársak hazatérjenek.

Jelen volt dr. Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya is.

A Boldogasszony-kiállítás 2019. május 28-ig lesz látogatható a Somogy Megyei Kormányhivatal Galériájában.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)