A vakáció idején „Nyári diákmunka” elnevezéssel munkaerő-piaci program indult a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett, a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályai és a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai közreműködésével. A megyében összesen 57 millió forint áll rendelkezésre, ebből minimálisan 600 tanuló nyári foglalkoztatását tudják elősegíteni.

Az önkormányzatoknál végezhető nyári munka 2017. június 19-tól 2017. augusztus 31-ig tart, ezen időszak alatt azok a nappali tagozatos tanulók jelentkezhetnek, akik a program kezdő időpontjában már betöltötték a 16 életévüket, annak befejezésekor pedig még nem múltak el 25 évesek. Tényleges kötelezettséget vállalni 2017. július 1. – 2017. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozóan lehet. A diákoknak legfeljebb 2 hónap időtartamra és a maximum 6 órás foglalkoztatás mellett 4 órás munkaidőre is van lehetőségük. A szakképzettséget igénylő munkakörben a 4 órás munkaidőben történő foglalkoztatás esetén 80.500 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 63.750 Ft/fő/hó összeget kaphatnak a fiatalok.  A munkaadók számára a célcsoportba tartozó diákok munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkabér és a szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát megtérítik. A program keretében nyújtott támogatások forrása a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprész 2017. évi központi kerete terhére biztosított.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)