A Miniszterelnökség által biztosított, hazai forrás keretében a balatonföldvári okmányiroda kormányablakká történő átalakításának ünnepélyes átadására került sor 2018. március 26-án Balatonföldváron.

Köszöntő beszédet mondott Witzmann Mihály országgyűlési képviselő, Holovits Huba Balatonföldvár polgármestere és dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, továbbá jelen volt Vetési Bernadett a kormányhivatal főigazgatója és dr. Kiss Pál a Siófoki Járási Hivatal vezetője.

Az országgyűlési képviselő, a kormánymegbízott, a polgármester és a hivatalvezető ünnepélyes keretek között átvágta a nemzeti színű szalagot.

Az új kormányablakokban lehetőség lesz az egyablakos ügyintézésre, azaz azonnal és saját hatáskörben intézhető ügyek között például a vezetői jogosultsággal, a járművek forgalomban tartásával, az állandó személyi okmányok kiadásával kapcsolatos ügyek elintézésén túl, a családok támogatásával, nyugdíjjal és egyéb társadalombiztosítási ellátással kapcsolatos kérelmek továbbítását kérni a megfelelő tényleges ügyintézési helyre.

Mindezen szolgáltatás igénybevételére heti 43 munkaórában nyújtanak lehetőséget, ami azt jelenti, hogy hétfőn már reggel 7 órától délután 5 óráig, csütörtökön pedig 8,00 órától 18,00 óráig, a hét minden munkanapján nyitva tartva várják ügyfeleiket.

(Somogy Megyei Kormányhivatal)