A kormány a hatékony, megbízható, polgár-barát és szolgáltató közigazgatás megteremtése érdekében 2010 tavaszán hozzálátott a magyar állam újjászervezéséhez. E történelmi léptékű átszervezés egyik kiemelkedő eredményeként 2011. január 1-jétől megkezdték működésüket a kormányhivatalok, a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervei. Székhelyük a megyeszékhelyeken van, a főváros és Pest megye esetében egyaránt Budapesten. Az általános hatáskör azt jelenti, hogy a kormányhivatal, illetve a kormányhivatalok részeként működő szakigazgatási szervek jogszabály alapján bármilyen államigazgatási ügyben eljárhatnak.

A hivatalt kormánymegbízott vezeti, akit a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel. A kormánymegbízott megbízatása a kormány megbízatásához kötött. A kormányhivatal hivatalszervezetét főigazgató vezeti, aki helyettesíti a kormánymegbízottat távolléte vagy akadályoztatása esetén. A főigazgató munkáját általános helyettesként az igazgató segíti. A kormányhivatal közvetlenül a kormánymegbízott vezetése alatt álló szervezeti egységekből, a törzshivatalból és az ágazati szakigazgatási szervekből áll. A törzshivatal és a szakigazgatási szervek szervezetileg főosztályokra és osztályokra tagolódnak.

A Pest Megyei Kormányhivatalt Dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott vezeti. A hivatalszervezetet Dr. Tihanyi Levente főigazgató irányítja. A főigazgató általános helyettese, Dr. Mészáros Márta igazgató.

A kormányhivatal a jogszabályoknak és a kormány döntéseinek megfelelően - összehangolja és elősegíti a kormányzati feladatok területi szintű végrehajtását. Államigazgatási hatósági jogkört gyakorol, melynek keretében a különböző ügyekben (pl.: építésügy, gyámügy, adóügyek) első vagy másodfokon jár el. Ellátja a helyi önkormányzatok és kisebbségi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, valamint a kistérségi fejlesztési tanács, a megyei területfejlesztési tanács, a térségi fejlesztési tanács és a regionális fejlesztési tanács működésének törvényességi felügyeletét is. Ellenőrzi  a területi illetékességgel államigazgatási jogkörben eljáró, illetve az ilyen feladatokat ellátó szerveket.

A kormányhivatal közreműködik egyes szervezési feladatok ellátásban, mint pl.: katasztrófák elleni védekezés, illetve a közigazgatási képzések és továbbképzések területén vizsgáztatási és vizsgaszervezési tevékenységet végez. Gondoskodik a területi koordináció fórumának, a fővárosi és megyei államigazgatási kollégiumnak, létrehozásáról, működéséről, valamint közreműködik a közigazgatás korszerűsítésével, és az elektronikus közigazgatás kialakításával kapcsolatos feladatok összehangolásában és szervezésében.

A kormánymegbízott közvetlen vezetése alatt álló szervezeti egységek és személyek (továbbiakban: törzshivatal)

Főigazgató
Igazgató
Kormánymegbízotti kabinet
Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály
Hatósági Főosztály
Ügyfélszolgálati Főosztály
Építésügyi Főosztály
Oktatási Főosztály
Koordinációs és Szervezési Főosztály
Humánpolitikai Főosztály
Pénzügyi Főosztály
Informatikai Főosztály
Belső Ellenőrzési Osztály
Jogi Perképviseleti Osztály

A kormánymegbízott közvetlen vezetése alatt álló ágazati szakigazgatási szervek (továbbiakban: szakigazgatási szervek):

Szociális és Gyámhivatal
Építésügyi Hivatal
Igazságügyi Szolgálat
Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság
Erdészeti Igazgatóság
Földművelésügyi Igazgatóság
Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság
Földhivatal
Munkaügyi Központ
Munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerv
Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
Kulturális Örökségvédelmi Iroda
Közlekedési Felügyelőség