V4 Jó Kormányzás Fórum címmel rendezett április 19-én és 20-án konferenciát a Visegrádi Csoport (V4). A nemzetközi delegáció a rendezvény keretében április 19-én a Pest Megyei Kormányhivatalban tett hivatalos látogatást, a vendégeket Tarnai Richárd kormánymegbízott fogadta.

Magyarország ötödik alkalommal tölti be a Visegrádi Csoport (V4) elnöki tisztségét, ennek keretében V4 Jó Kormányzás Fórum címmel szervezett a Miniszterelnökség kétnapos szakmai megbeszélés sorozatot. A konferencia célja, hogy lehetőséget biztosítson a közigazgatás modernizációjával kapcsolatos jó gyakorlatok megosztására, az átfogó tapasztalatcserére a V4 tagállamai, valamint Románia körében.

A delegáció egy része a rendezvény sorozat keretében Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, valamint Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár vezetésével a Pest Megyei Kormányhivatalba is látogatást tett.

A hivatalos megbeszélésen Kovács Zoltán a közigazgatási struktúrát vázolta, majd Tarnai Richárd a kormányhivatali és járási közigazgatást mutatta be előadásában. Pest megye kormánymegbízottja kiemelte, a változások egyik legfontosabb eredménye, hogy 2010-től a hazai közigazgatás az ügyfeleket helyezte a középpontba.

Az interaktív szakmai megbeszélés végén a delegáció tagjai Ondřej Mátl a Cseh Köztársaság Belügyminisztériuma Jogalkotásért és Államigazgatásért Felelős Miniszterhelyettes Hivatalának igazgatója, Krzysztof Kozłowski Lengyelország Közigazgatási és Belügyminisztériumának államtitkára, valamint Virgil-Alin Chirilă Románia Regionális Fejlesztésért és Közigazgatásért Felelős Minisztériumának államtitkára megnézték a teljes kormányablak-szolgáltatást nyújtó, mobil ügyfélszolgálati buszt.

(Pest Megyei Kormányhivatal)