Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Kormányhivatalok Foci Tornáját, amelyre szeptember utolsó szombatján, szép napos időben került sor a Főváros XVI. kerületében található Ikarus Sporttelepen. A fővédnöki tisztet ezúttal is Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár töltötte be, a küzdelemre felsorakozott csapatokban pedig szokás szerint több kormánymegbízott és járási hivatalvezető is képviseltette magát a kormányhivatali kollégák között. A sárga-fekete színekben játszó Pest megye csapatát ebben az évben is erősítette Tarnai Richárd kormánymegbízott.

Valamennyi kormányhivatal nevezett csapatot az idei tornára, ami azt jelenti, hogy a rövid államtitkári megnyitó után húsz csapat kezdte meg a küzdelmet a műfüves pályákon. Öt-öt csapat játszott körmérkőzést és a csoportokból a legjobb kettő jutott tovább. A kispályás szabályok szerint öt mezőnyjátékos és egy kapus alkotta a csapatot, nevezni összesen tíz játékost lehetett.

A Pest Megyei Kormányhivatal csapata a tavalyihoz nagyon hasonló összeállításban állt fel, és idén Békés, Baranya, Vas és Szabolcs Szatmár Bereg megyék csapataival kellett megküzdeniük. A mozgalmas és harcos összecsapásokon sajnos a szerencse és a kapufák sem pártolták a Pest megyeiek lelkes focistáit, ezért a jó eredmények elmaradtak, és nem sikerült kiharcolni a továbbjutást a csoportból.

Immár hagyományosan főzőverseny is zajlott a focipályák szomszédságában. Finom bográcsos ételek készültek itt és mire véget értek a csoportküzdelmek kezdődhetett is a zsűrizés. Pest megyét a Szobi Járási Hivatal vezetője és munkatársai képviselték egy nagyon finom vadpörkölttel, amelyet frissen sütött tócsnival, és némi borral és pálinkával fogyaszthattak el a jelenlevők. A családi napot különlegességként egy úgynevezett Dartsfoci játék is színesítette.

Tarnai Richárd az esemény kapcsán elmondta, hogy „a focitorna az egészséges életmódnak és a mozgásnak csinál jó reklámot a kormányhivatali dolgozók körében, a főzőverseny pedig szó szerint ízt ad az együttlétünknek és még jobb hangulatúvá, családiassá teszi ezt. Fontos a küzdelem, a gól, de talán még fontosabb, hogy a munkatársainkkal jó kapcsolatot tudunk kialakítani, olyannyira, hogy tudunk együtt játszani, főzni és jól érezzük magunkat”.
A focitornát végül Fejér megye csapata, a főzőversenyt szabolcsiak nyerték.

(Pest Megyei Kormanyhivatal)